London 2012: olimpiai kvótát szerzett a Hirling, Varga evezős duó

MTI MTIMTI MTI
2012.05.23. 18:11
Címkék
A Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpár megnyerte a szerda délutáni döntőt Luzernben, az evezősök utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén, ezzel kvótát szerzett a londoni játékokra. A normálsúlyú egypárban próbálkozó Galambos Péter nem járt sikerrel, csak hatodik lett a fináléban.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a korábban világ- és Európa-bajnokságot nyerő, hosszú szünet után tavaly ősz óta ismét együtt versenyző Hirling, Varga duó a zárónapon ugyanolyan magabiztosan versenyzett, mint az előfutamban, majd a középdöntőben, s a győzelemmel immár a harmadik olimpiájára készülhet. Sydneyben ötödik, Pekingben 14. lett a váci-bajai egység.

A párosnak az első két hely valamelyikén kellett végeznie a londoni indulási jog kiharcolásához, Galambosnak pedig az első négy között kellett volna zárnia, de neki ez nem jött össze. A 2010-ben könnyűsúlyú egypárban világbajnoki bronzérmes sportoló nem tudta megismételni korábbi magabiztos versenyzését: előbb az ötödik helyen haladt, féltávnál azonban már az utolsó volt, s a második ezer méteren sem sikerült javítania pozícióján, sőt, a végén teljesen leszakadva riválisaitól ért célba.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült két további kvótát szereznünk – mondta az MTI-nek a döntők után Székely Balázs szövetségi kapitány. – A Hirling, Varga duó minden dicséretet megérdemel. Két igazi profi sportolóról van szó, akik maximálisan összpontosítva, a versenyre alaposan rákészülve megvalósították azt, amit elterveztek. Nagyon nehéznek ítélték utólag a pályát, hiszen a riválisok csak nem akartak leszakadni, ennek ellenére nem pánikoltak be, és megvalósították az eredeti taktikát. Megérdemlik, hogy ismét utazhatnak az olimpiára. Galambos Peti könnyűsúlyúként, a 71 kilójával elvesztett a 90-100 kilós riválisok között, de tőle már az is nagy teljesítmény, hogy egyáltalán bejutott a legjobb hat közé. Ezzel is erőn felül teljesített."

A Szabó Katalin, Gyimes Krisztina kétpár hétfőn, a Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely és Pétervári-Molnár Bendegúz alkotta négypár pedig kedden fejezte be – kvóta nélkül – a szereplését a svájci regattán: előbbi nem jutott döntőbe, míg utóbbi hatodik lett a fináléban.

A hazai evezősök közül korábban a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes harcolta ki – még a tavalyi bledi világbajnokságon – az olimpiai szereplést, így a brit fővárosban négyfős lesz a sportági csapat.

EVEZÉS – OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS VERSENY, LUZERN
DÖNTŐK
FÉRFI KÖNNYŰSÚLYÚ KÉTPÁR
1. Hirling Zsolt, Varga Tamás (magyar) 6:26.75 p
2. Roderick Chrisholm, Thomas Gibson (ausztrál) 6:28.21
FÉRFI EGYPÁR
1. Tim Maeyens (belga) 7:00.96 p
2. Mario Vekic (horvát) 7:03.55
3. Michal Sloma (lengyel) 7:04.51
4. Henrik Stephansen (dán) 7:04.90
6. Galambos Péter (magyar)
7:12.47

 

Legfrissebb hírek

Csúcstalálkozók a dobogón: Göncz-Senna, Deutsch-Schumacher, Lamperth-Räikkönen és a többiek

F1
3 perce

Böde Dániel hatékonyságában feltétlenül bízhatnak a paksiak

Labdarúgó NB I
11 perce

Vívó-vb: Battai Sugár a négy között – már biztosan érmes!

Egyéb egyéni
28 perce

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
32 perce

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
1 órája

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
1 órája

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
1 órája