London 2012: egyetlen magyar olimpiai kvóta triatlonban

MTI MTIMTI MTI
2012.05.27. 20:19
Címkék
Egyedül Kovács Zsófia szerzett kvótát a londoni játékokra a triatlonosok olimpiai kvalifikációs ranglistájáról, amelyet vasárnap a világbajnoki sorozatba tartozó madridi versennyel zártak le.

Czencz Péternek, a magyar szövetség főtitkárának tájékoztatása szerint Vanek Margit még reménykedhet az ötkarikás részvételben, mivel a rangsor alapján ő az első számú tartalék.

A spanyol fővárosban Kovács 2:12:25 órás teljesítménnyel a 40. helyen ért célba, míg Vanek Margit feladta a küzdelmet, pedig az 1.5 km-es úszás és a 40 km-es kerékpározás után az élcsoportban, közel másfél perccel honfitársa előtt kezdhette meg a 10 km-es futást. A győzelmet a svájci Nicola Spirig szerezte meg 2:06:35 perces idővel.

„Margit nagyon jól állt két szám után, de a futás során belement egy kő a cipőjébe, sokáig nem állt meg, aztán amikor már nem bírta tovább és kiszedte, akkor begörcsölt a lába” – mondta Czencz Péter a távirati irodának.

Vanek az olimpiai ranglistán így nem kapott ezúttal pontot, s nem tudta megelőzni az utolsó kvótát érő, 63. helyen álló holland Maaike Caelerst. Utóbbi 1928, míg Vanek 1902 pontot gyűjtött. Kettejük közé ugyan még beékelődik két versenyző a ranglistán, de ők az egy nemzetből indítható versenyzők száma miatt nem számítanak.

A férfiaknál Rendes Csaba 1:58:29 órával 48. lett, a győzelmet a brit Jonathan Brownlee szerezte meg 1:51:49 órával. Az olimpiai rangsorban egy magyar férfi versenyző sem végzett kvótát érő helyen.

Legfrissebb hírek

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
18 perce

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
25 perce

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
27 perce

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
28 perce

Ötgólos győzelemmel folytatta a Szeged a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
53 perce

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
54 perce

Fél óra alatt Szendrei-dupla és három gól: Paks–DVSC 1–2

Labdarúgó NB I
56 perce

Hozta a kötelezőt az ETO a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
1 órája