Kovács István a pekinginél jobb szereplést vár Londonban

MTI MTIMTI MTI
2011.09.09. 11:53
null
Kovács jobb szereplésben bízik
Címkék
Kovács István, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja szerint a pekingi produkciójánál mindenképpen jobban kell teljesítenie a magyar küldöttségnek a jövő évi londoni nyári játékokon.

Az olimpiai bajnok, amatőr és profi világbajnok korábbi ökölvívó a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorában elmondta, hogy szerinte a 2008-as egy rosszul sikerült világverseny volt magyar szempontból, s azt „túl tudjuk és túl is kell szárnyalni".

„Én egy 120-130 fős csapattal elégedett lennék, de nem csak az indulók létszáma fontos, hanem az is, hogy ebből a 120-130 főből legyen legalább hat-nyolc aranyérem-esélyes sportolónk – mondta a londoni játékokat előkészítő bizottság vezetője. – Lehet nagyon fényes olimpiánk, akár hat-nyolc aranyéremmel, de az is lehet, hogy Pekingnél alig valamivel jobb eredményt érünk el."

Az esélyesekkel kapcsolatban azon véleményének adott hangot, hogy a kajak-kenusoktól is több remélhető a pekinginél, és többek között sportlövészetben, ökölvívásban vagy cselgáncsban is lehet aranyérmese Magyarországnak, valamint az úszóktól is vár aranyat a sportvezetés. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy senki ne kalkuláljon olyan sikerekkel, mint Pekinget megelőzően:

„A londoni olimpia még nem arról fog szólni, amit a magyar sportszeretők elvárnának, vagy amit megszoktak a korábbi alkalmakkor. Nem lesz aranyeső és nem leszünk ott a világ közvetlen élvonalában sem."

Kovács István a csapat leendő öltözékéről elárulta, hogy már biztosan Magyarország és nem a Hungary felirat díszeleg majd rajtuk.

Legfrissebb hírek

Gyorsasági kamion Eb: dupla győzelemmel ünnepelt Kiss Norbert Le Mans-ban

Egyéb autó-motor
2 perce

Nemzetek Ligája: sima osztrák győzelem Bécsben

Minden más foci
6 perce

Mexx Meerdink duplája döntött, három pontot szerzett az oranje Belgrádban

Minden más foci
14 perce

Rossi: Edzőtábor helyett inkább kórháznak tűnik egy ilyen összetartás, de versenyképesek leszünk

Magyar válogatott
18 perce

Vívás: Samsunban a nők voltak a jobbak

Utánpótlássport
23 perce

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
39 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
1 órája

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája