Norvég-montenegrói döntő női kézilabdában

2012.08.09. 19:34
null
Heidi Löke (jobbra) nyolc góljával a mezőny legeredményesebb játékosa volt (Fotó: Reuters)
Norvégia és Montenegró játssza a döntőt a női kézilabdatornán a londoni olimpián. A címvédő északi csapat Dél-Koreát, a montenegróiak Spanyolországot verték meg az elődöntőben.

 

NORVÉGIA–DÉL-KOREA

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédő norvég válogatottról sok mindent el lehet mondani londoni szereplése kapcsán, azt viszont nagy jóindulattal sem, hogy lehengerlő játékot mutatott be. A csoportjából két győzelem mellett két vereséggel és egy döntetlennel negyedikként jutott tovább, a brazilok elleni negyeddöntőt pedig úgy nyerte meg, hogy a második félidő elején még hatgólos hátrányban volt. Mindez azonban semmit sem számít, újra olimpia döntőt játszhat Thorir Hergeirsson együttese.

Katrine Lunde Haraldsennek eddig nem ment a védés, így a norvég kapuban Kari Aalvik Grimsbö kezdett. Az északi csapat ezúttal legalább olyan jól rajtolt, mint amilyen rosszul a brazilok ellen, a rá oly jellemző lerohanásokból, indításokból és gyors lefolyású támadásokból egymás után szerezte a gólokat, és a szerencsével sem állt hadilábon. A 10. percben már a harmadik találatát jegyző Göril Snorroeggen két kapufás góllal növelte csapata előnyét 8–4-re.

A dél-koreaiak ekkor már túl voltak egy időkérésen, ám ezzel sem sikerült rendezniük soraikat. A második negyedórába lépve Kristine Lunde Borgersen kapta el a fonalat, 12–7 után ő lőtte a norvégok következő három gólját, ráadásul egyik szebb volt, mint a másik. Éppen az ő kiállításával kezdte meg a felzárkózást az ázsiai csapat, amely mínusz hatról a 26. percre feljött egy gólra (16–15). Ekkor újra emberelőnybe került, de a Lunde nővérek megakadályozták az egyenlítést, Kristine újra betalált, a Grimsbőt váltó Katrine pedig hétméterest hárított. A győri kapus a 30. percben kivédett egy ziccert is, Amanda Kurtovic pedig beállította a 18–15-ös félidei eredményt.

A norvégok a második játékrész közepére visszaállították az 5-6 gólos különbséget, ezt pedig magabiztosan tartották is. A dél-koreaiak öt és fél perccel a vége előtt négy gólra feljöttek, ennél többre azonban nem maradt erejük, Norvégia így egy győzelemre került a címvédéstől.

A skandináv válogatott húzóembere ezúttal a nyolcgólos Heidi Löke, a hat találatig jutó Kristine Lunde Borgersen és a csereként beállva 52 százalékkal védő Katrine Lunde Haraldsen volt.

Az elődöntő másik mérkőzésén 21.30-tól csap össze Spanyolország és Montenegró.

SPANYOLORSZÁG–MONTENEGRÓ

Az elődöntő másik mérkőzése a várakozásoknak megfelelően kiegyenlített küzdelmet hozott. Ezt jól jelzi, hogy sem a spanyol, sem a montenegrói válogatott nem tudott az első félidőben két gólnál jobban elhúzni. A délszláv csapatnál a két világklasszis átlövő, Katarina Bulatovics és Bojana Popovics villogott, a spanyolok jobban megosztoztak a gólokon.


Bojana Popovics éremkollekciója olimpiai medáliával bővül
Bojana Popovics éremkollekciója olimpiai medáliával bővül

A 13–13-as első játékrész után sokáig szintén fej-fej mellett haladtak a felek, ám 19–19 után a spanyoloknál érkezett egy nyolcperces gólcsend, Montenegró pedig egy 5–0-s rohammal óriási lépést tett a döntő felé. A hajrában ugyan az ibériai együttes mindent megpróbált, ám hiába jött fel egy gólra, az egyenlítésre már nem maradt ideje.

Bulatovics 9, Popovics 6 gólt lőtt, a Győri ETO jobbszélsője, Jovanka Radicsevics kétszer vette be Silvia Navarro kapuját. A montenegrói válogatott a BL-győztes Podgoricára épül, így Ana Djokicsék néhány hónapon belül a második fontos trófeájukat gyűjthetik be. Ehhez persze lesz néhány szavuk a norvégoknak.

OLIMPIA 2012
NŐI KÉZILABDA, ELŐDÖNTŐ
Norvégia–Dél-Korea 31–25 (18–15)
Legjobb gólszerzők: Löke 8, Kristine Lunde Borgersen 6, Sulland, Snorroeggen 4-4, ill. Gvon Han Na 7, Csoj Im Dzseong, Dzsund Dzsihe és Dzso Hjobi 4-4
Spanyolország–Montenegró 26–27 (13–13)
A legjobb gólszerzők: Nely 6, Fernández Ibánez, Pinedo Saenz 5-5, ill. Bulatovics 9, Popovics 6, Miljanics, Radicsevics, Djokics, Layovics 2/2
Legfrissebb hírek

Norvégia az élmezőnyben, a címvédő Argentína csak 8. – a világbajnokság tíz legértékesebb kerete

Foci vb 2026
17 órája

Dani Olmo: Reális az esélyünk a vb-győzelemre

Foci vb 2026
Tegnap, 11:40

Felépülhet a spanyolok nyitó meccsére Lamine Yamal

Foci vb 2026
Tegnap, 9:25

Vb 2026: semmi sem szól a favorit Spanyolország ellen – bemutatjuk a H-csoport csapatait

Foci vb 2026
2026.06.07. 15:28

Belgium és Olaszország vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
2026.06.04. 21:35

Szalah De Bruyne, Mbappé Haaland ellen – 12 vb-meccs, amelyet nem érdemes kihagyni

Foci vb 2026
2026.06.04. 18:24

A spanyolok a szerbeket, a hollandok a norvégokat győzték le felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2026.03.27. 22:59

Válogatott meghívót kapott a Barcelona kapusa

Spanyol labdarúgás
2026.03.20. 20:17
Ezek is érdekelhetik