Szebb lehet Pekingnél

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
Vágólapra másolva!
2012.07.17. 21:02
null
Sors Tamás címvédőként érkezik Londonba (Fotó: Action Images)
Címkék
A harminchármas szám a sportban elsősorban nagy amerikai kosárlabdázók megkülönböztetője, Larry Birdtől Patrick Ewingig, számunkra viszont most már a magyar paralimpiai csapat megszokott létszámát is jelenti. Négy éve, Pekingben is ennyi versenyző képviselte Magyarországot, és végül 33 sportolónk lesz ott Londonban is, az augusztus 29-én kezdődő játékokon. Ugyanannyian vannak, mint legutóbb, de több van bennük.



Elég rangos főpróbája lesz az eseménynek, mégpedig maga az augusztus 12-én záruló olimpia, legalábbis Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke így közelített a nyár nagy programjaihoz a csapatot bemutató sajtótájékoztatón. Parasportolóink bőrébe bújva természetes ez a hozzáállás:

„Nekünk lesz még az olimpia után két hetünk, hogy felkészüljünk” – fogalmazott az elnök, aki utalt rá, hogy bár a létszám nem változott Peking óta, ebben a csapatban több van, mint akkor.

Négy éve egy arannyal és öt bronzzal tértek haza honfitársaink, mégpedig az úszóknak és a vívóknak köszönhetően, s most is ők a fő éremvárományosok, bár Gömöri Zsolt szavai szerint az asztaliteniszezőktől a cselgáncsozókon át a sportlövőkig sok versenyzőnk képes bravúrra.

A TESCO 35 MILLIÓVAL SEGÍTETT

A csapatbúcsúztatáson jelentették be, hogy a Tesco öthetes adománygyűjtő akciójának köszönhetően pontosan 35 601 017 forintot kapott a paralimpiai mozgalom. Az áruházak pénztáraiban lehetett 200 forintos kuponokat vásárolni, melyek értékesítésének bevételét a paralimpiai felkészülés támogatására fordítja az MPB.

„Nagyon örülünk, hogy ilyen sikere volt ennek a kezdeményezésnek, ennél nagyobb összeget csak akkor sikerült hasonló kezdeményezéssel gyűjteni, amikor az árvízkárosultaknak segítettünk" – hangsúlyozta Gerry Gray, a Tesco vezérigazgatója.

Fő aranyesélyeseink közül Sors Tamás címvédőként vesz részt a viadalon, Pekingben 59.34-es világcsúccsal győzött 100 méteres pillangóúszásban. A vívó Krajnyák Zsuzsanna akkor egyetlen tussal lemaradt az éremről, a tavalyi cataniai világbajnokságon viszont két fényesebbet szerzett, tőrben ezüstöt, párbajtőrben aranyat.

Vívóink a hátralévő időszakban hetente máshol tűnnek majd fel, először is a kerekesszékes vívás honi fellegvárában, a világkupáknak helyet adó Egerben. Az úszócsapat Hódmezővásárhelyen üti fel a székhelyét, és az edzések közötti időt várhatóan a szurkolás tölti majd ki. Mint az 50 méteres gyorsúszás Európa-csúcstartója, Tóth Tamás mondta, az olimpia nézése fogja színesíteni a programot. Ráadásul jobban meg is figyelhetik majd a helyszínt.

„Az interneten azért megnéztem már az uszodát” – mondta az ifjú versenyző a sajátos létesítményről, amelyben a lelátók a beltérnél is magasabbak, mégis mindenhonnan látni a pályákat. A sprinter Londonban még csak városnézésen járt, Angliáról viszont – ha nem is a kedvenc országa – nagyon jó emlékei vannak már, hiszen tavasszal Sheffieldben érte el a kontinens legjobb idejét.

 

A MAGYAR PARALIMPIAI CSAPAT
Asztalitenisz: Berecki Dezső, Csonka András, Pálos Péter
Atlétika: Biacsi Bernadett, Biacsi Ilona, Kanyó Zsolt, Orbán Csaba
Cselgáncs: Papp Gábor, Szabó Nikolett
Erőemelés: Sas Sándor, Szávai Csaba
Evezés: Lengyel Mónika
Sportlövészet: Gurisatti Gyula, Dávid Krisztina
Úszás: Csuri Ferenc, Mellinger Csaba, Sors Tamás, Tóth Tamás, Vereczkei Zsolt, Engelhardt Katalin, Illés Fanni, Kézdi Réka, Ráckó Gitta, Zámbó Diána
Tenisz: Farkas László
Vívás: Juhász Tamás, Mató Gyula, Osváth Richárd, Szekeres Pál, Dani Gyöngyi, Juhász Veronika, Krajnyák Zsuzsanna, Pálfi Judit

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik