Iváncsikék prímán muzsikáltak a Rézdobozban

KRASZ EMIL (LONDON)KRASZ EMIL (LONDON)
Vágólapra másolva!
2012.07.24. 22:19
null
Jól belőttük magunkat az olimpiai csarnokban (Fotók: Szabó Miklós)
Címkék
Az olimpiára finomhangoló magyar férfi kézilabda-válogatott lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését: a londoni torna helyszínén, a Rézdoboznak keresztelt létesítményben 23 góllal nyert a házigazda britek ellen.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány a találkozó előtt a csarnok talaját dicsérte, valamint a hangulatos helyszínt, amelyről tudni kell, hogy az olimpia után elsősorban koncerteknek ad majd otthon, így az akusztikája kitűnő. Ez mondjuk a ma esti meccsen még kevésbé kamatozott, de a hangszóróból áradó muzsika minősége tényleg meggyőző volt. A brit női kézicsapaton kívül magyar sajtómunkások, valamint a szintén élesben tesztelő technikai személyzet volt az impozáns, színes székekkel rakott, amúgy hétezer férőhelyes létesítményben.

Legjobbjaink ma érkeztek meg a helyszínre, a franciaországi utazás fáradalmaival, így a szakvezetés külön örült annak, hogy a szimpla átmozgató edzés helyett tesztmeccset játszhat, ami mégis izgalmasabb. Ráadásul így a hivatalos edzéslehetőség mellett még egy alkalmat kaptunk a létesítmény „belakásra".

Mocsai Lajos Mikler Rolanddal kezdett a kapuban, előtte a mezőnyben a Gulyás, Nagy L., Császár, Zubai, Ilyés, Iváncsik Gergő hatos fogat állt fel a támadásra, de ennek semmi jelentősége nem volt. A 20. percre már minden mezőnyjátékosunk megfordult a pályán.

A mérkőzés a mi színvonalunkhoz képest iramtalan volt, amit betudhattunk az ellenfélnek és a fáradtságnak. Mikler jó százalékkal hárított, előtte a fal is tisztességgel tette a dolgát, egyedül Steven Larssonnal gyűlt meg a bajunk, aki többször átlőtt minket. Szövetségi kapitányunk előbb még csak figyelmeztetett, hogy a 14-es mezben játszó britet „vegyék le" a pályáról, később már a kispadról is felállni kényszerült, amikor figyelmeztetése csak részben valósult meg.

 

Támadásban előbb a szélsőjátékunk volt a meghatározó, később a kontráink, aztán a betörések és végül azért átlövésből is odatettük magunkat. Talán a beállót foglalkoztattuk kevésbé, de Zubai Szabolcs így is szerzett látványos, rá oly' jellemző vetődős gólt. A szegedi kiválóság kellemetlen stílusú kollégájával, Robin Garnhammal végig nagy csatát vívott, egyszer páros kiállítást érően. Nagy László tanárian irányította a védelmet, támadásban osztotta a jobbnál jobb passzokat, amikor meg nem látott más lehetőséget, elengedte a balost. Így vezettünk a szünetben nyolc góllal, teljesen megérdemelten (10–18).

Schuch a gólokkal és a kemény védekezéssel sem maradt adós
Schuch a gólokkal és a kemény védekezéssel sem maradt adós

A szünet után – amint arra számítani lehetett – érkezett utolsó csereként Fazekas Nándor is, aki előbb ziccert, majd hetest védett. Közben elöl Iváncsik Gergő háromszor bement a szélről, Mocsai és Laluska betört, így növeltük az előnyünket percek leforgása alatt. Amikor a 40. percben Iváncsik Gergő középre ívelését Lékai Máté kínaiból húzta be, a britek kapitánya, Dragan Djukics kikérte az idejét (12–27).

Összekapták magukat a házigazdák, Martin Hare előbb át-, majd közbelőtte a magyar falat. Erre szépségdíjas gólokkal válaszoltunk: Pérez Carlos finoman pöttyintette át a kapust, majd beállóból is eredményes volt. Laluska vált ki a csapatból, védekezésben kapott egyet könyökkel, amitől felrepedt a fejbőre, le is kellett mennie cserére, hogy ápolhassák. Csinos gézsapkát kapott. Gawain Vincent lepett meg minket két lövéssel, amelyekre Schuch Timuzsin válaszolt beállóból. Az utolsó tíz perchez érve tizenhéttel vezettünk (17–34).

A hajrá tíz percét Fazekas újabb bravúrjai vezették fel – a veszprémi hálóőr rutinból olvasta a játékot –, majd újabb gyors gólokkal leptük meg az ellenfelünket. Utána pedig néhány eladott labdával ajándékoztuk meg a riválist, Schuch védekezése sem a sakkot idézte, bár két percért és egy – kihagyott – hetesért cserébe gyakorlatilag véletlenül mattot adott Vincentnek, akinek a feje koppant a padlón, úgy kellett letámogatni. Szerencsére végszónak még akadt pár Fazekas-bravúr, néhány magyar gól, így a szépre tudtunk emlékezni, a britek meg a tanulságokra (21–44).

Folytatás a dánok ellen július 29-én, a csoportkör első fordulójában.

FÉRFI KÉZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NAGY-BRITANNIA–MAGYARORSZÁG 21–44 (10–18)
Copper Box, 50 néző. Vezette: Markvard, Menarhi
NAGY-BRITANNIA: White– Prieto 2, LARSSON 7, Williams, Garnham 2, Mohr 1, Hawkins. Csere: Parker (kapus), McDermott 1, Vincent 3, Pearce 1, Hare 2, Edgar 1, McMillan 1
MAGYARORSZÁG: Mikler– Gulyás 3, NAGY L. 4, Császár 4 (2), Zubai 2, Ilyés 1, IVÁNCSIK G. 5. Csere: FAZEKAS (kapus), MOCSAI T. 6, Vadkerti 2, Harsányi 4, Pérez 2, Lékai 4, SCHUCH 6, Laluska 1
Az eredmény alakulása. 4. p.: 2–2. 7. p.: 2–5. 10. p.: 3–7. 16. p.: 5–11. 23. p.: 7–14. 35. p.: 11–23. 42. p.: 12–28. 45. p.: 14–31. 53. p.: 18–37. 58. p.: 21–40
Kiállítások:12, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/–, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Mocsai Lajos: – Amit erre a mérkőzésre terveztünk, azt sikerült megvalósítanunk: bemelegedtünk, gyakoroltuk például a kétirányítós játékot, védekezési formációkat, és akik kevésbé voltak formában, most azoknak is több játéklehetőséget adhattam. És azt sem szabad elfelejteni, hogy még egyszer kipróbálhattuk a csarnokot, ahol még egy edzéslehetőségünk lesz a dánok elleni találkozó előtt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik