Szoboszlai tervei; sorozatban harmadszor csúcson az ETO

2019.05.12. 23:15
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

• Salzburgban jártunk, ahol a Red Bull csapata első hazai bajnoki mérkőzését vívta azóta, hogy megnyerte az osztrák bajnokságot és a kupát is. Szoboszlai Dominik természetesen ott volt a meccsen, de ez alkalommal nem lépett pályára. A magyar felnőttválogatottban is bemutatkozó középpályás lapunknak elmondta, milyen élményei voltak a lassan lezáruló idényben, és milyen tervei vannak az új bajnokságra. Megszólal cikkünkben a futballista menedzsere és a klub kommunikációs igazgatója is.

Szoboszlai Dominik természetesen ott volt a meccsen, de ez alkalommal nem lépett pályára. A magyar felnőttválogatottban is bemutatkozó középpályás lapunknak elmondta, milyen élményei voltak a lassan lezáruló idényben, és milyen tervei vannak az új bajnokságra. Megszólal cikkünkben a futballista menedzsere és a klub kommunikációs igazgatója is.

• Ott voltunk Zalaegerszegen a ZTE idénybeli utolsó hazai meccsén, amely igazi ünnep volt, hiszen már korábban eldőlt, hogy a kék-fehérek hét év után visszakerülnek az NB I-be, sőt a bajnoki címet is megszerezték. A remek hangulatot még a bánatos időjárás sem tudta elrontani, főleg mert a mérkőzés előtt felavatták a Zete új sportkomplexumát. A jeles alkalomból megszólalt a térség országgyűlési képviselője, a klub tulajdonosa és Sallói István is, aki sportigazgatóként sokat tett a Zalaegerszeg feljutásáért. Hogy ki miről beszélt, és miként alakult a több mint kétezer néző előtt lejátszott meccs, kiderül riportunkból.

• Sorozatban harmadik alkalommal lett Európa legjobb női kézilabdacsapata a Győr. Az Audi ETO a Papp László Budapest Sportarénában megrendezett döntőben ez alkalommal az orosz Rosztov-Dont győzte le egy góllal, és ezzel veretlenül fejezte be a nemzetközi szereplését. Ez már az ötödik győri BL-diadal, a játékosok közül Eduarda Amorim és Görbicz Anita valamennyinek részese volt. Hogy miként látta a mostani finálét, arról a vezetőedzőként első BL-sikerét jegyző Danyi Gábor részletesen nyilatkozott lapunknak.

• Százhúsz éve született Suzanne Lenglen, a XX. század első felének első számú női sportolója. Sokak szerint minden idők legjobb hölgyteniszezője, amin persze lehet vitatkozni, de az aligha kétséges, hogy ő gyakorolta a legnagyobb hatást a sportág, de talán a női sport fejlődésére is. Pedig drámaian fiatalon, mindössze 39 esztendősen halt meg. Hogy mi minden fért bele e rövid életpályába, kiderül a Népsport mellékletünkben olvasható portréból.

Legfrissebb hírek

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
9 órája

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

A mexikói Pumasnál magyar edzők nevét áldják; az ETO megverte a Fradi ellenfelét

E-újság
2026.06.24. 23:55

Chema Rodríguez levonta a tanulságokat kapitánysága végén; Mexikóban már háromezer éve is labdával játszottak

E-újság
2026.06.23. 23:50

Messi és Messi!!!; Kenéz György: 70

E-újság
2026.06.23. 00:20
Ezek is érdekelhetik