Szalai már alig várja, hogy újra játszhasson

Vágólapra másolva!
2011.09.28. 16:38
null
Kemény munka: Szalai Ádámot alaposan meghajtják rehabilitációja során (Fotó: Allgemeine Zeitung, Sascha Kopp)
Címkék
A német Allgemeine Zeitung nevű napilap a mombachi rehabilitációs központban látogatta meg a térdsérülése után lábadozó Szalai Ádámot, az első osztályú Mainz 05 labdarúgócsapatának magyar válogatott támadóját. A 23 éves csatár regenerálódása jó ütemben halad, és ami a legfontosabb: jobb térde újra stabil állapotban van.

 

Jó kezekben van Szalai Ádám a mombachi rehabilitációs központban, a Mainz szakképzett erőnléti edzője, Axel Busenkell dolgozik vele, aki mintegy 11 éve foglalkozik a csapat játékosaival, és néhány éve már a német U21-es válogatott erőnlétét is felügyeli.

„A terv az, hogy Ádám három vagy négy héten belül újra csapattársaival edzhessen. A cél az, hogy ebben az évben újra pályára lépjen. Ehhez azonban mindennek jól kell mennie továbbra is" – nyilatkozta a Mainz erőnléti edzője.

Mint ismeretes, Szalai Ádám a január 29-i, 1. FC Kaiserslautern elleni hazai bajnokin ütközött a vendégek kapusával, Tobias Sippellel, aminek következtében súlyos térdsérülést szenvedett. Busenkell elmondta, ilyen súlyos térdproblémát még nem látott, mióta a Mainznál dolgozik.

„Addig minden jól ment, a válogatottban nem sokkal korábban szereztem mesterhármast, a Mainzcal a második helyen álltunk a tabellán, aztán..." – emlékezett vissza sérülésére Szalai Ádám. A magyar támadót Münchenben operálták, két műtéten is átesett, s az ezek között eltelt időszak volt a legnehezebb számára.

„Már majdnem minden gyakorlatot meg tudok csinálni" – mondta lelkesen Szalai, aki három héttel ezelőtt rövid szünetet iktatott rehabilitációjába, a térdkalácsával ugyanis kisebb probléma akadt, amely azóta rendbe jött.

„Nyolc hónapja nem léptem pályára – fogalmazott kissé türelmetlenül a magyar válogatott csatár. – De a csapattársak és a szurkolók is éreztették velem, hogy fontos vagyok számukra."

A 2011–2012-es idényt gyengén kezdő Mainz helyzetével kapcsolatban Szalai elmondta: nincs krízis a klubon belül, csak idő kell még, hogy a csapat összeérjen. Az együttes jelenleg a 14. a táblázaton, eddig hét bajnokijából mindössze kettőt nyert meg, s négy veresége mellett egy döntetlenje van.

„Lassan már jobban ismerem őt, mint a barátnőmet" – utalt kissé humorosan Busenkellre Szalai, akivel naponta öt órát dolgozik együtt immáron fél éve. Az edzésprogramban mindennap benne van egy asztaliteniszmeccs is, amelyről a magyar támadó elmondta, az erőnléti trénernek – aki már hozzászokott a magyar csatár fiatalos zenei ízléséhez is – esélye sincs ellene.

Busenkell szerint három vagy négy hét múlva Szalai ismét teljes értékű edzésmunkát végezhet, amit az érintett már alig bír kivárni.

Legfrissebb hírek

Philipsen a Tour után a Vuelta nyitószakaszát is megnyerte

Kerékpár
8 perce

Schmidt Ádám is megszólalt a magyar kajak-kenusok eddigi vb-szerepléséről

Kajak-kenu
11 perce

Ligue 1: Pierre-show, Aubameyang duplázott, Höjbjerg is betalált a Marseille-ben

Francia labdarúgás
19 perce

Újabb újonc játékvezető kap mérkőzést az NB I-ben

Labdarúgó NB I
29 perce

Eberechi Eze az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Idegenben kapott ki az Aston Villa; a Bournemouth otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
1 órája

Felkészülés: magabiztos győzelmet aratott a Veszprém a Wisla Plock ellen

Kézilabda
1 órája

Az Újpest közleményt adott ki arról, hogy miért nincs ott a keretben a portugál védő

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik