Szalai főszerephez juthat a Mainzban

2010.07.03. 07:30
null
Bancé (balra) távozásával Szalai nagy lehetőséghez juthat Mainzban (Fotó: Action Images)
Címkék
A német Bundesligában szereplő Mainz vezetőedzője, Thomas Tuchel a csapat egyik szurkolói oldalának elmondta, amennyiben sikerül megszerezniük Szalai Ádámot a Real Madridtól, és a magyar csatár felépül a  sérüléséből, úgy a következő szezonban ő lehet az együttes első számú középcsatára.

A Mainz vezetőedzője, Thomas Tuchel a kiggers.de szurkolói oldalnak elmondta, kétcsatáros játékot tervez a következő szezonra, amelyben az egyik támadót jobban előre tolja, amolyan középcsatár szerepbe, center pozícióba.

Ez a center lehet Szalai Ádám, aki már az elmúlt fél évet is Mainzban töltötte a Real Madrid Castilla kölcsönjátékosaként.

„Szalai Ádám lehet a középcsatárunk, de ehhez megfelelő állapotba kell kerülnie" – fogalmazott a vezetőedző a jelenleg bokasérüléssel küzdő magyar játékossal kapcsolatban.

Ugyanakkor nemcsak a sérülése nehezíti Szalai helyzetét, hanem az is, hogy jelenleg a Real Madrid játékosa, és bár a spanyolok már sokat engedtek kezdeti igényeikből, a két klub még mindig nem tudott megegyezni a csatár vételárát illetően, ami egymillió euró körül mozog.

A kiggers.de megemlíti, amennyiben nem születik megegyezés a felek között, úgy Tuchelnek másik csatár után kell néznie, aki a hírek szerint a Kaiserslautern 23 éves osztrák támadója, Erwin Hoffer lehet, ő a legutóbbi szezont kölcsönben a Napolinál töltötte.

Szalai ügyét megkönnyítheti, hogy a gárda házi gólkirálya, a Burkina Fasó-i válogatott támadó, Aristide Bancé valószínűleg elhagyja a csapatot, többek között az angol Balckburn is érdeklődik iránta. Az érte remélt csaknem ötmillió euróból egyrészt megvehetik a magyar csatárt, másrészt Bancé távozásával Szalai valóban meghatározó szerephez juthat Mainzban.

Legfrissebb hírek

Huszonkét frém alatt zárta le: bejutott a negyeddöntőbe a címvédő a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
27 perce

A Chelsea lesz a Manchester City ellenfele az FA-kupa-döntőben

Angol labdarúgás
31 perce

Kuramagomedov Murad ötödik helyen végzett az Eb-n

Birkózás
53 perce

Most nem sikerült a fordítás, elvitt egy pontot Stuttgartból a Werder

Német labdarúgás
1 órája

Sportlövészet: Döbörhegyi és Nyitrai aranyérmes a junior-világkupán

Utánpótlássport
1 órája

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
1 órája

Betlehem Dávid ezüstérmes az ibizai 5 kilométeres nyílt vízi úszóversenyen

Úszás
1 órája

Serie A: tizenharmadszor ikszelt az idényben a Fiorentina

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik