Stieber: A Bayern ellen új időszak kezdődhet az életemben

Vágólapra másolva!
2012.08.25. 11:08
null
Stieber Zoltán a nyolcadik német élvonalbeli meccsére készül (Fotó: Imago)
A német Bundesligában a tegnapi rajt (Dortmund–Werder Bremen 2–1) után szombaton hét meccset rendeznek, ebből három találkozón léphet pályára magyar futballista – a Fürthben a Bayern ellen Stieber Zoltán, a Freiburgba látogató Mainzban Szalai Ádám, a Wolfsburgot fogadó Stuttgartban pedig Hajnal Tamás. Az újonc Fürth fennállása első élvonalbeli mérkőzését játssza. A történelmi eseménynek magyar szereplője is lehet, aki mainzi „pokoljárását" maga mögött hagyva új fejezetet készül nyitni a pályafutásában – Stieber Zoltán a Nemzeti Sport kérdéseire válaszolt.

 

A lakáskeresésen és az alapozáson túl van, szombaton pedig elérkezik a nagy nap. Elérkezik?
– Úgy készülök, hogy pályára lépek a Bundesliga első fordulójában, és ezzel új időszak kezdődik az életemben – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére a 23 esztendős Stieber Zoltán, aki az előző évadban a Mainznál állomásozott, méghozzá a partvonalon kívül, hét bajnoki bevetésén összesen 357 percet töltve a pályán. – Lakásom már van, noha ezt-azt még be kell szereznem. A nappaliban elég nagy a rumli, és konyhabútorom sincs még. Az alapozásom pedig jól sikerült, a héten kimondottan jól ment a futball, bár tétmeccshiányom van.

– Játszhatott volna már, hiszen egy hete Német Kupa-meccsük volt a harmadosztályú Kickers Offenbach ellen.
– Sajnáltam is, hogy a kispadon maradtam, de úgy alakultak az események – gondolok elsősorban a kiállításunkra –, hogy máshogy kellett szervezni a játékunkat. A végén kikaptunk, így kiestünk, szóval nem voltunk valami boldogok.

– Igazán nem szeretném az ördögöt a falra festeni, de egy éve is nagy reményekkel vágott neki a Bundesliga-szezonnak, aztán a Mainznál történt, ami történt. Felkészült a legrosszabbra?
– Én játszani szeretnék, erre készülök, ezért dolgozom. De igen, felkészültem minden eshetőségre, e tekintetben hasznos tapasztalat volt a mainzi időszakom, ha ugyanis még egyszer hasonló helyzetbe kerülök, mint ott, másként dolgozom fel. Bölcsebb lettem.

– Mégis miben bízhatnak szombaton a Bayern München ellen? Túl azon persze, hogy a beteg Franck Ribéry nem lép pályára.
– Így is a bajorok a toronymagas esélyesek, a keretük tele van világklasszis labdarúgókkal. Nem is tudom, talán az válhat az előnyünkre, hogy az élvonalbeli csapatok nem ismernek még minket, nem tudják, mire számíthatnak tőlünk.

– Tényleg, mire?
– A mi futballunkra jelenleg az aktív szélsőjáték jellemző, gyakran váltogatjuk az oldalakat, nem adjuk fel a támadás lehetőségét. Lehet, hogy a Bayern tízből kilencszer megver minket, néhányszor nagyon is, de van az az egy, amikor borulhat minden. Kilencven percig tart a meccs, mi pedig mindent kiadunk magunkból, ebben biztos vagyok.

A TELJES INTERJÚBAN – AMIT A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN OLVASHAT – STIEBER RÉSZLETSEBBEN IS BESZÉL ÚJ CSAPATÁRÓL, DE SZÓT EJT PÉNZRŐL, TAPASZTALATRÓL ÉS KORÁBBI NÉMET VÁLOGATOTT CSAPATTÁRSÁRÓL, GERALD ASAMOAHRÓL IS.

 

A BUNDESLIGA MAI PROGRAMJA
15.30: Augsburg–Fortuna Düsseldorf
15.30: Freiburg–Mainz
15.30: Greuther Fürth–Bayern München (Tv: Eurosport2)
15.30: Hamburg–Nürnberg
15.30: Mönchengladbach–Hoffenheim
18.30: Eintracht Frankfurt–Bayer Leverkusen (Tv: Eurosport2)
20.45: VfB Stuttgart–Wolfsburg (Tv: Eurosport2)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik