Skócia: a Hearts légiósának, Balogh Jánosnak elég volt egy év védés nélkül

2011.05.24. 15:15
Címkék
Balogh Jánost 2009 januárjában László Csaba kérésére szerződtette a skót élvonalbeli Hearts. A kapus a most befejeződött szezonban végig kispadon ült, ennek ellenére lehet, hogy kitölti jövő januárig szóló szerződését.

„2012 januárjáig szól a szerződésem. Az edző azt szeretné, ha maradnék, de még nem tudom, mit hoz a jövő, mondtam neki, hogy védeni szeretnék, elég volt ez az egy év játék nélkül" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Balogh János, aki ebben a szezonban mindössze egy Ligakupa-meccsen kapott lehetőséget Jim Jefferies menedzsertől.

„Az előző idényben volt sérülésem, de most végig egészséges voltam. A kispadon kezdtem a szezont, a bajnoki szünetekben, a felkészülési meccseken azonban a harmadik számú kapus kapott lehetőséget, és mivel nem volt meccsrutinom, így a bajnokságban is ő jutott szóhoz, amikor az első kapusunk megsérült" – fogalmazott a 28 éves magyar futballista.

Balogh elmondta, június 22-én kezdődik a felkészülés a bajnokságot a harmadik helyen záró Heartsnél, ezt követően egyeztet a vezetőkkel, és ekkor derül ki, hogy marad-e a következő szezon rajtján. Az egyszeres válogatott kapus hozzátette, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy hazatérjen, de egyelőre nem kapott konkrét ajánlatot, és elsősorban külföldön szeretné folytatni pályafutását.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Alcaraz nyerte meg a párizsi tornát – két szettben nyert Shelton ellen

Tenisz
1 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
14 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
16 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
16 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
27 perce

A szünet után nyílni kezdett az olló Ferizajban

Kézilabda
32 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
45 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
55 perce