Salzburg: Lőw Zsolt Rangnick miatt fogadta el az ajánlatot

2012.10.13. 14:57
Címkék
Másfél esztendeje, hogy Lőw Zsolt egy évtizednyi németországi légióskodás után hazatért. Noha a korábbi 25-szörös válogatott játékos úgy tervezte, a határt már csak a külföldi vakációk alkalmával lépi át, élete másként alakult: mint beszámoltunk róla, Ralf Rangnick csábításának engedve a Red Bull Salzburgnál lett edző. A korábbi futballista a Nemzeti Sportnak elmondta, nehéz szívvel távozott, de nagyszerű lehetőséget kapott.

– A hét elején még arról beszélt a Reggeli Start című műsorban, hogy Salzburgból, illetve Újpestről van állásajánlata, és napokon belül választania kell. Nos?
– Salzburgban ért utol... – felelte a vonal túlsó végén Lőw Zsolt. – A szívem és az eszem óriási csatát vívott egymással, végül utóbbi nyert. És bár tudom, hogy jól döntöttem, azt a pillanatot nem kívánom senkinek, amit csütörtök délután átéltem. Amikor elindultam Pestről, a kislányom csak annyit kérdezett, „Apa, már megint elmész?", a szüleim pedig könnyes szemmel álltak a garázsajtóban. Én meg gyorsan autóba ültem...– A hét elején még arról beszélt a Reggeli Start című műsorban, hogy Salzburgból, illetve Újpestről van állásajánlata, és napokon belül választania kell. Nos?
– Salzburgban ért utol... – felelte a vonal túlsó végén Lőw Zsolt. – A szívem és az eszem óriási csatát vívott egymással, végül utóbbi nyert. És bár tudom, hogy jól döntöttem, azt a pillanatot nem kívánom senkinek, amit csütörtök délután átéltem. Amikor elindultam Pestről, a kislányom csak annyit kérdezett, „Apa, már megint elmész?", a szüleim pedig könnyes szemmel álltak a garázsajtóban. Én meg gyorsan autóba ültem...

– Miért nem maradt itthon?
– Legfőképpen azért, mert a hoffenheimi csoda megálmodója, majd megalkotója, Ralf Rangnick hívott. Az a szakember, aki kétezer-hat júliusában az akkor harmadosztályú csapathoz invitált azzal, hogy itt nem csupán klubot, jövőt is építünk. Akkor kevesen hittek benne – én igen. Az eredmény ismert: a Hoffenheim két év alatt feljutott a Bundesligába, és azóta is meghatározó tagja. Minden bizonnyal ezt az utat kívánja bejárni a Red Bull-birodalom feje, Dietrich Mateschitz is, és mindjárt megnyerte magának Ralf Rangnickot.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MI LETT VOLNA LŐW ZSOLT FELADATA ÚJPESTEN, ÉS MIT VÁR ÚJ MUNKÁJÁTÓL, KERESSE A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁT.

Legfrissebb hírek

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
40 perce

Vége a meccsnek: Mbappé már 18 vb-gólnál jár, míg a franciák könnyedén bejutottak a 16 közé

Foci vb 2026
46 perce

Norvégok ezrei eveztek Oslo utcáin Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
50 perce

Szerdai sportműsor: pályán Anglia, az Egyesült Államok és Belgium is a világbajnokságon

Minden más foci
1 órája

Videó: Mbappé duplázott Svédország ellen és megelőzte Klosét a vb-örökranglistán

Foci vb 2026
1 órája

Folytatódik a mérkőzés!

Foci vb 2026
1 órája

Klose már csak a harmadik, Mbappé góljával a franciák vezetnek a szünetben!

Foci vb 2026
1 órája

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2 órája
Ezek is érdekelhetik