Itt van Amerika
PIETSCH TIBOR
PIETSCH TIBOR
2020.01.25 11:24 Frissítve: 2020.01.25 11:27

Remek úti film Liverpooltól Kansas Cityig, Németh Krisztiánra új epizód vár

Csak néztünk, mint Rozi a moziban. Az akkor újonnan megnyitott XIV. kerületi filmszínházban előttünk állt egy alig 18 éves fiatalember fülig érő szájjal, a világ egyik leghíresebb csapatának mezével a kezében. No igen, nem sokkal korábban jelentették be, hogy a Liverpool szerződtette… Azóta lepergett rengeteg képsor a képzeletbeli vásznon, és a már 31 esztendős férfi amondó, amit az elmúlt 13 évben átélt, abból jó filmet lehetne készíteni. Beszélgetés a főszereplővel, Németh Krisztiánnal.

 

– Kétezerhét május huszonnyolcadika, Budapest.
– Sajnálom, elsőre nem ugrik be semmi.

– Sugár mozi…
– Ó, megvan! Voltaképpen akkor kezdődött minden. Ott jelentették be, hogy „Simi” Andrissal, vagyis Simon Andrással a Liverpoolba szerződünk. Nagy durranás volt, a nézőtéren hemzsegtek az újságírók. A végén még mezekkel is fotózkodtunk, én sárgával, „Simi” pirossal.

 

NÉMETH KRISZTIÁN
Született: 1989. január 5., Győr
Sportága: labdarúgás
Posztja: támadó
Válogatottság/gólok: 37/4
Klubjai: MTK (2005–2007), Liverpool (2007–2010), Blackpool (kölcsönben, 2009), AEK Athén (kölcsönben, 2009–2010), Olympiakosz (2010–2011), Volosz (kölcsönben, 2011), MTK (2011), Waalwijk (2012), Roda (2012–2014), Sporting KC (2014–2016), al-Garafa (2016–2017), New England (2017–2018), Sporting KC (2018–2019)
Kiemelkedő eredményei: görög bajnok (2011), Premier Reserve League-bajnok (2008), magyar bajnoki ezüstérmes (2007), US Open Cup-győztes (2015), U20-as világbajnoki bronzérmes (2009), U19-es Európa-bajnoki bronzérmes (2008), Európa-bajnoki nyolcaddöntős (2016)

– Járt azóta a Sugárban?
– Egyszer. Amikor az MTK-ban játszottam, egy csapatvacsorára voltam oda hivatalos.

– Ha most lenne tizennyolc, ugyanúgy elindulna Liverpoolba?
– Igen! Jó emlék az a két év, amit a klubnál töltöttem. Abszolút jó emlék. Szóval igen, ugyanúgy nekivágnék. Ez volt nekem megírva, és nincs is ezzel gondom. Sohasem szerettem a „ha”-val, a „mi lett volna, ha”-val kezdődő mondatokat. Harmincegy évesen nyilván másként határoznék bizonyos helyzetekben, de amikor egy fiatal játékosnak azt mondják, hogy a Liverpool szeretné a soraiban tudni, automatikusan rávágja: naná, hogy megyek! Akkor jó döntésnek tűnt, és mielőtt bárki félreértene: nem bántam meg, hogy a Pool játékosa lettem. Annak ellenére sem, hogy az első csapatban végül csak felkészülési meccseken játszhattam, és annak ellenére sem, hogy az idő tájt több országból is kerestek. Ha igaz, mások mellett az Ajax és a Dinamo Kijev is hívott, de az MTK végül a Liverpool ajánlatát fogadta el.

MTK (Fotók: Nemzeti Sport)

– Önnek volt beleszólása abba, hová igazoljon?
– Úgy rémlik, nem. Nem mintha tiltakoztam volna az ellen, hogy Angliába szerződjek. Éppen a Bajnokok Ligája-döntőt néztük, amikor megcsörrent a telefonom. Az engem képviselő CMG menedzserirodától hívtak, hogy árgus szemekkel figyeljem a mérkőzést, mert a finálét vívó két csapat egyike meg akar venni. Tekintve, hogy a Pool játszott a Milannal, mosolyogva dőltem hátra…

Liverpool

– Nem árulták el, melyik klubról van szó?
– Csak sugallták. Azt mondták, az a klub lenne vevő rám, amely éppen vesztésre áll. A Milan vezetett… A lefújást követően megint megszólalt a mobilom, akkor már tényként közölték velem a liverpooli megkeresést. Néhány napra rá már Angliában voltam orvosi vizsgálaton.

– Próbajátékon nem is kellett részt vennie?
– Nem. A klub alaposan utánam járt, mint utóbb kiderült, szinte az összes meccsemen volt egy megfigyelő.

– Tudott róla?
– Volt, amikor igen, volt, amikor nem. Többen is figyeltek, három-négy neves egyesület képviselője folyton a lelátón ült. Ez jelenthetett volna terhet, de most, hogy visszagondolok rá, sokkal inkább feldobott. Az volt bennem, hogy ha már miattam eljöttek, gyerünk, csináljuk!

– Mindig ilyen laza volt?
– Van lelkizős énem is, ám a sorsdöntőnek vélt helyzeteket javarészt megfelelően kezelem, és ez sokkal többször hozza ki belőlem a jót, mint a rosszat.

– Ha most visszatekint a liverpooli korszakra, mire jut?
– Az MTK első csapatából a Pool tartalékgárdájába kerültem, azt az akadályt átugrottam. Jóllehet az edzésmunka iszonyú kemény volt, aligha véletlen, hogy az elején térdsérülést szenvedtem, ami másfél hónapos „pihenővel” párosult. Visszatérésem után jól ment a játék, mindent megnyertünk, amit csak lehetett, a bajnokságot, két kupát, majd Amerikába elutazva a Dallas-kupát is. Az lett a vége, hogy egy év után felvittek az első csapathoz. És milyen jól indult a történet! Az edzéseken jól mentem, az edzőmeccseken játszottam, a Rangers ellen gólpasszt adtam és büntetőt harcoltam ki. Megkaptam a 29-es mezt, minden szép és jó volt, mígnem hazajöttem a San Marino elleni U21-es válogatott meccsre, s az első félidőben kiment a bokám… Akkor kezdődött a vesszőfutásom. Miután visszatértem Liverpoolba, három-négy hónapos kihagyásra kényszerültem. Ez volt a kisebb baj. A nagyobb az, hogy a felépülésem után 2009 januárjában Rafa Benítez úgy látta jónak, ha kölcsönadnak egy hónapra a másodosztályú Blackpoolnak, hogy mihamarabb formába lendüljek. Két nappal később már pályára léptem a QPR ellen. Két perce voltam a gyepen, amikor az ellenfél védője úgy lekönyökölt, hogy eltört az arccsontom… Mire megint játékra kész voltam, nagyjából véget is ért az idény. Néhány meccsen talán szere-peltem a tartalékok között, de ennél több nem jutott nekem.

Blackpool

– Szingapúrba azonban eljutott…
– Rafa Benítez 2009 nyarán megint felvitt a felnőttcsapathoz. S a felkészülés során megint jól alakult minden. Elutaztunk Szingapúrba, ahol a hazai válogatottat öt nullára legyőztük, két gólt szereztem, mindkettőt Dirk Kuyt beadásából. Az utolsó fél órában így nézett ki a támadósor: Kuyt, Fernando Torres, Németh… Hogy milyen a sors, a manapság Kispesten futballozó David N'Gog helyett álltam be.

– Fájdalom, a francia csatár tétmérkőzésen már nem adhatta át a helyét önnek.
– Nem, mert az átigazolási időszak végén adódott egy lehetőség: amíg Szotiriosz Kirjakosz az AEK-től Liverpoolba igazolt, én a fordított utat bejárva kölcsönbe az athéni klubhoz mentem. Húszévesen az volt bennem, hogy jó lenne már rendszeresen játszani, így lettem az AEK játékosa. Ha maradok a Poolnál, valószínűleg pályára léptem volna az első csapatban, mert egy időben annyi sérülés okozott gondot, hogy egyedül David N'Gog volt a rendszeresen bevethető csatár. Az a típus vagyok, aki a jelenben szeret élni, nem az, aki a múlton szokott rágódni, de ha visszagondolok arra a periódusra, akadt néhány olyan kulcsmomentum, amelyből jobban is kijöhettem volna.

AEK Athén

– Ne is beszéljünk erről többet?
– Nyugodtan beszélhetünk. Álmatlan éjszakáim nincsenek emiatt. Hazudnék, ha azt mondanám, nem lett volna jó a felnőttcsapatban játszani, de tudomásul veszem, hogy így alakult. Egy 18 éves gyereknek nagy ugrás volt, hogy kikerült a BL-döntős angol sztárklubhoz, és ha végül az igazi áttörés elmaradt, nem kudarcként tekintek vissza arra az időszakra. Jóval több hasznom származott belőle, mint hátrányom, arról nem szólva, hogy két évig megtapasztalhattam, milyen felemelő érzés ehhez a klubhoz tartozni. A tartalékcsapattal nyert bajnoki címre igenis büszke vagyok! Ott belecsaptam a „lecsóba”, az első három meccsemen öt gólt lőttem, kettőt-kettőt a Manchester Citynek és az Evertonnak. Jó kis csapatunk volt, főleg akkor, ha Rafa Benítez a felnőttektől leküldött egy-két játékost. Más klubok is ezt csinálták, a Manchester United II ellen például Gerard Piquet és Gary Neville ellen futballoztam. Izgalmas csörték voltak, a két klub közötti ellentét azon a szinten is tetten érhető. Hozzáteszem, aznap tizenötezren ültek a lelátón – tarcsi meccsen. Az Aston Villa elleni döntőre harmincezren jöttek ki. Szerencsére láttak egy Németh-gólt is. Három nullára nyertünk, úgy lettünk aranyérmesek. Szép emlék.

– Ha azt nem is mondhatja el magáról, hogy tétmérkőzésen pályára lépett a Liverpoolban, azt igen, hogy több lett az angliai évek alatt?
– Mindenképpen! Erről eddig nemigen beszéltem, de 18 és 24 éves korom között sokszor voltam fent – és sokszor lent. Mintha hullámvasúton ültem volna. A forgatókönyvet nagyjából úgy kell elképzelni, hogy rendre jól indult minden, aztán beütött a krach. Így volt az AEK-nál is. Athénban is meseszerű volt a kezdés, jöttek a gólok, rólam beszélt mindenki, majd elmentem az U20-as világbajnokságra, ahonnan bronzérmesként tértem vissza. Nem sokkal később már az Olaszország elleni U21-es meccsen játszottam, gólt is rúgtam. Öt perc múlva szétment a bokám… Hónapokra a partvonalon kívülre kényszerültem. A kölcsönszerződés lejártával visszatértem Liverpoolba, ahol már Roy Hodgson fogadott. Meg az a hír, hogy ő a fiatal játékosok közül csak az angolokra számít. Az esélyt sem kaptam meg a bizonyításra, kereshettem új csapatot. Jött is az Olympiakosz, hogy megvenne – és én újra mentem Görögországba.

Olympiakosz

– És újra bajnok lett!
– Ez igaz, de… Akkor lett új tulajdonosa a klubnak, és alaposan bevásárolt. Marko Pantelicstől kezdve Kevin Mirallason át Kosztasz Mitrogluig tele volt a keret kiváló támadókkal. Ja, és az edzőnket úgy hívták, Ernesto Valverde… Egy másodpercig sem vitatom, hogy remek szakember, csak azt sajnálom, hogy bennem nem bízott. Kölcsön is adtak fél évre a Volosznak. Nem szépítem, karrierem talán legrosszabb idénye volt. Tény, a nevem mellett ott áll, hogy görög bajnok vagyok, és ez jól is hangzik, ám ha őszinte akarok lenni, az aranyérem megszerzése nem elsősorban nekem volt köszönhető.

– Úgy tartják, az éremnek két oldala van…
– Ha a jó oldalát nézem, abból is tanultam, amiben az Olympiakosznál részem volt. A mellőzöttséget át kellett élnem ahhoz, hogy rádöbbenjenek, jobban oda kell tennem magam. Akkor persze nem esett jól, úgy éreztem, az egész világ ellenem van, de ma már azt mondom, az is jó irányba terelt. Ha okos az ember, figyel és tanul, akkor is, ha nem játszik.

– Szavaiból úgy tűnik, mindenben a jót keresi.
– Legalábbis igyekszem. Akkor sem zuhantam össze, amikor 2011 nyarán meghiúsult az a lehetőség, amely szerintem egyenesbe tette volna a pályafutásomat. Egy belga topcsapat kivásárolt volna a még két évig érvényes szerződésemből, az Olympiakosszal meg is egyezett…

Waalwijk

– Bocsánat, hogy közbevágok, melyik klubról van szó?
– Nem az Anderlechtről. Szóval, már az orvosi vizsgálaton is átestem, a bejelentéshez annyi hiányzott, hogy azt a csatárt, akit el akartak adni, el is adják. Végül nem tudták. Az utolsó pillanatban visszamentem Görögországba, öröm az ürömben, hogy sikerült szerződést bontanom. Hazajöttem, és abban a reményben, hogy szabadon igazolhatóként előbb-utóbb megtalál egy jó ajánlat, edzéslehetőséget kértem az MTK-nál. Azt meg is kaptam, de a várt ajánlatot nem. Egy idő után Garami Józsi bácsi felvetette, ha már úgyis ott edzek, mi lenne, ha játszanék is. Így léptem pályára újra az MTK-ban – egy bajnoki és két kupameccsen. Azért csak ennyin, mert 2012 januárjában Hollandiába igazoltam, a Waalwijkhez kerültem fél évre. Látja, az jól sült el. Olyannyira, hogy a csapat éléről a nyáron távozó Ruud Brood vitt magával a Rodába. A részletekben már nem merülnék el, maradjunk annyiban, ott is jegyet váltottam a hullámvasútra. Az első évem kevésbé volt jó, a második annál inkább! Egyik gól jött a másik után, fél év alatt nyolcig jutottam. Aztán az edzőnket leváltottak, én meg elkövettem egy butaságot: az egyik kupamérkőzésen túlságosan is hevesen reklamáltam a játékvezetőnél, aki felmutatta nekem a piros lapot. Öt meccsre tiltottak el. A büntetésem lejárta után visszakerültem a csapatba, de az idény végén kiestünk.

Roda

– Ha azt mondom, ennél jobb nem is történhetett volna önnel, egyetért?
– De még mennyire! Azt követően, hogy lezárult a holland fejezet, megnyílt egy új – eddigi karrierem legszebb része. Urbányi István már az Egyesült Államokban, a Sporting Kansas Citynél dolgozott, nemegyszer beszélgettem vele arról, milyen ott a futball. Felvetette, menjek ki, nézzem meg a saját szememmel. Nem csűröm-csavarom: kizárólag pozitív benyomásokkal gazdagodtam. És 25 évesen beleálltam! Volt, aki azt állította, fiatal vagyok ehhez, más már azt hangoztatta, hogy levezetni megyek az Amerikába. Az élet engem igazolt. A legjobb döntésem volt, hogy rábólintottam a Sporting megkeresésére. Amit az első kinti évemben kaptam Vermes Pétertől, a klub menedzserétől, nehéz visszaadni. Rengeteget tanultam tőle, olyan lökést adott a pályafutásomnak, hogy az még ma is kitart. Huszonöt esztendősen nem volt könnyű meghozni ezt a nehéz döntést, de áldom az eszem, hogy belevágtam. Holott addig a saját káromon tanultam: lehetettem volna türelmesebb egy-egy klubváltás előtt. Jóllehet mindig az vezérelt, hogy a pályán legyek, ne a kispadon üljek.

– Arra még nem gondolt, ha itt-ott kitart, nem jutott volna el Amerikába?
– Dehogynem! A beszélgetés elején is említettem, hogy a történetem így volt megírva, és én ezt készséggel elfogadom. Mondom, amit Kansasban kaptam, minden addigi csalódásért kárpótolt. Arról nem szólva, hogy Péter ötlete nyomán kerültem ki a támadósor bal oldalára. Azt megelőzően csak a kilences, esetleg a tízes pozícióban játszottam, eleinte magam sem hittem volna, hogy ennyire élvezem majd. Nem csoda, hogy azóta a válogatottban is többnyire ebben a szerepkörben számolnak velem.

Sporting Kansas City

– Ha minden ennyire jó volt, 2016 januárjában miért lett az al-Garafa futballistája?
– Mert a katariak olyan ajánlatot tettek a Sportingnak, illetve nekem, amit nem lehetett visszautasítani. S azért, mert az Európa-bajnokság előtt közelebb akartam lenni Magyarországhoz. Amikor Amerikából jártam haza, alaposan megviselt, aki nevetni szeretne, nézze meg egy-két landolást követően tett nyilatkozatomat – a lassú beszédet oktatni lehetne az alapján. A lényeg, hogy az akklimatizáció szempontjából jó volt, hogy Katarból pikk-pakk itthon voltam.

al-Garafa

– Pikk-pakk?!
– Úgy értem, négy-öt óra alatt. Harmadannyi idő alatt, mint az Egyesült Államokból.

– Ha már szóba hozta az Eb-t, mi jut eszébe Franciaországról?
– Történjék velem bármi, amíg szögre akasztom a stoplist, az volt a csúcs a karrieremben. Annyira egyben voltunk, annyira akartuk a sikert, hogy valahol a mélyén törvényszerű volt, hogy nemcsak az Európa-bajnokságra kvalifikáltuk magunkat, hanem a csoportunkat is megnyertük. Az U20-as vébén elért bronzéremről is szeretnék majd mesélni az unokáimnak, de amit az Eb-n kaptam, annál többet a futball nem adhatott volna nekem.

– Ha egy momentumot kellene kiemelnie, melyik lenne az?
– Talán furán hangzik, de azt nem kint, hanem idehaza éltem át. A hazatérésünk napján, a Hősök terén. Akkor esett le igazán, mekkora örömöt szereztünk az országnak. Amíg kint voltunk, eljutott hozzánk, hogy odahaza a boldogság az úr, de a saját bőrünkön csak a ferihegyi landolás után éreztük. Amiben a hazatérésünket követő napokban részünk volt, abból tudtuk: valami jól csináltunk.

– Vajon még egy Európa-bajnoki részvétel belefér a pályafutásába?
– Értem a célzást. Megint a küszöbön toporgunk, nem többre és nem kevesebbre, két győzelemre vagyunk attól, hogy ismét megméressünk egy Eb-n. Hasonló cipőben járunk, mint legutóbb. Akkor is a legvégére hagytuk a döntést, akkor is kiváló volt a csapatszellem, akkor is voltak jó és rossz meccseink. Amikor nagyon kellett, kétszer legyőztük Norvégiát, hiszem, hogy ezúttal is megszerezzük azt a két győzelmet, amelynek köszönhetően életünk egyik legszebb nyara várna ránk.

New England

– Tekintve, hogy pillanatnyilag nincs csapata, adódik a kérdés: mi lesz önnel addig?
– Az Egyesült Államokban imádtam futballozni és élni, nem véletlen, hogy az elmúlt két és fél évet is ott töltöttem. Mégsem látok nagy esélyt a visszatérésre. A menyasszonyommal úgy beszéltük meg, ha nem kapok olyan ajánlatot, amely megint csak a visszautasíthatatlan kategóriába tartozik, harmadszorra nem megyünk vissza. Az elsődleges cél a külföldi folytatás, ám azt sem zárom ki, hogy hazatérek.

– Mit gondol, hol játszott többször, az NB I-ben vagy a válogatottban?
– Az NB I-ben.

– Helytelen válasz.
– Ezek szerint a válogatottban?

– Kettőből semmi… Itt is, ott is 37 alkalommal lépett pályára.
– Vagy úgy! Amúgy reálisnak tűnik mindkettő. Az élvonalbeli fellépések száma azért, mert 11 évig külföldön futballoztam. A válogatottság pedig azért, mert a szövetségi kapitányok szerint ennyiszer érdemeltem bizalmat.

– Ha ennyit megenged: kevés olyan labdarúgót ismerek, aki akkora alázattal viseltetik a válogatott iránt, mint ön.
– Nekem mindennél előbbre való a címeres mez! Ha kezdőként kalkulálnak velem, ha csereként, ha vízhordóként, jövök! Több korábbi csapatom máig közel áll a szívemhez, de a legszorosabb kapocs a válogatotthoz fűz. Tizennégy éves koromban voltam először korosztályos válogatott, amit azóta kaptam, életem végéig nem tudnám viszonozni. Még tavaly decemberben összejöttünk, hogy megemlékezzünk az akkor tíz éve megszerzett U20-as vb-bronzról. Ha nem is volt teljes a csapat, jó volt látni a srácokat, és jó volt látni Egervári Sanyi bácsit. Érdekes, sokan úgy beszélnek arról a brigádról, hogy a legtöbben végül nem vitték sokra. Én ezzel egyáltalán nem értek egyet. Szinte mindenki első osztályú labdarúgó lett, jó néhányan a felnőttválogatottban is szerelést ölthettünk. Jó, nem lettünk világsztárok, de csak vittük valamire.

EDZÉSBEN VAN
Jelen állás szerint Németh Krisztián 2019. október 6-án a Dallas ellen játszott 72., egyben utolsó alkalommal a Sporting KC-ben. Hogy a pályafutása során a legtöbbször éppen a Kansas City mezét viselő támadó legközelebb melyik klub szerelését öltheti magára, egyelőre nem tudni, ő maga abban reménykedik, hogy napokon belül eldől a jövője. Addig is gőzerővel edz: Szabó András segítségével a konditeremben dolgozik, Kemény Kristóffal az egyéni labdás képzést végzi. Semmi kétség, edzésben van.

– Ön elégedett azzal, amit eddig elért?
– Boldog ember vagyok, talán ez a legfontosabb. Ami a karrieremet illeti, alakulhatott volna jobban is, de rosszabbul, sokkal rosszabbul is. Nemegyszer kellett nehéz döntést hoznom – szerintem többször húztam jót, mint rosszat. Kétségtelen, játékosként már kevesebb van előttem, mint mögöttem, de próbálom a legtöbbet kihozni abból, ami még rám vár.

– Ha ma beülne a Sugár moziba, és megnézné azt a filmet, amely Németh Krisztián főszereplésével a 2007. május 28. óta történteket dolgozza fel, a végén milyen érzésekkel állna fel a székéből?
– Jó film lenne, annyi szent. Nem lenne unalmas, urambocsá, a mai fiatalok tanulhatnának is belőle. Az azóta eltelt 13 esztendőben sok mindenen keresztülmentem, de az összkép mindenképpen pozitív. De várnék a konklúzió megvonásával, mert a film utolsó kockái még nem peregtek le. Írjuk is ki a végére, hogy folyt. köv.!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2020. január 25-i lapszámában jelent meg.)

2020.02.07 14:16:42

Légiósok BORBOLA BENCE

EXKLUZÍV INTERJÚ. A szélső nem nyomozza, miért küldték el korábbi klubjától, az al-Ainnál viszont tárt karokkal fogadták.

2020.02.05 11:37:07

Légiósok P. K.

A görögöket lenyűgözte a 12 km-t futó középpályás, megjelentek a sajtóban a szerződésének részletei.

2020.02.03 09:23:51

Légiósok NAGY ZSOLT

„Otthon élhetek azután is, hogy visszavonultam” – 35 ezren a Penarol edzőmeccsén.