Premier League: Kádárt hívják – 8 millió euróért vihetnék

Vágólapra másolva!
2018.01.21. 17:10
null
Egyelőre erősen kérdéses, hogy Kádár Tamás lecseréli-e a télen a Dinamo kék-fehér szerelését (Fotó: dynamomania.com)
Angol sajtóhírek szerint Kádár Tamás iránt élénken érdeklődik a Premier League-ben 19. helyen álló West Bromwich, amelynek menedzsere az az Alan Pardew, akivel korábban Newcastle-ben már együtt dolgozhatott a magyar válogatott védő. A Nemzeti Sport Online megtudta, nem a WBA a kijevi légiós egyetlen kérője, nyolcmillió euróért bárki viheti – ha ő is menni akar.

 

Az angol The Sun írt róla vasárnap, hogy a Premier League-ben 19. helyen álló West Bromwich Albion csábítja a Dinamo Kijev magyar légiósát, Kádár Tamást. A védő szerződtetését Alan Pardew menedzser szorgalmazza, aki jól ismeri őt, hiszen hat évvel ezelőtt, Newcastle-ben már dolgoztak együtt. A cikk szerint hárommillió eurós ajánlatot készül tenni a Dinamónak a West Brom, amely mindenképpen szeretné megerősíteni a védelmét a téli átigazolási hajrában, és Kádár az egyik kiszemeltje. A hírt azóta több angol forrás is átvette.

A Nemzeti Sport Online a 27 éves játékos menedzserét, Varga Sándort kérdezte, mekkora esélyt lát Kádár téli klubváltására.

„Annyit árulhatok el, hogy különböző országokból öt-hat klub érdeklődéséról tudok. Konkrétumokat, így csapatokat nem mondhatok, de azt igen, nem cél, hogy Tamás mindenképpen csapatot váltson a téli szünetben. A Dinamo remek gárda, amely még áll a nemzetközi porondon, az Európa-ligában, és az El-ben küzdeni a végső győzelemért nagyobb kihívást is jelent, mint egy topligában a bentmaradásért harcolni. Főképp, hogy Kijevben nagyon elégedett vele a szakmai stáb, az elmúlt egy évben ő játszotta a legtöbbet az együttesben” – nyilatkozta a játékosügynök, aki arra az információra is reagált, hogy a WBA hárommillió eurós ajánlatot készül tenni Kádárért.

„Úgy gondolom, ez az összeg nagyon alacsony ahhoz képest, hogy milyen pénzek mozognak a Premier League-ben. Nem titok, hogy Kádár Tamást tavaly 2.5 millió euróért igazolta át a Dinamo Kijev a lengyel Lech Poznantól, és a megállapodásban van egy összeg, amely szerint nyolcmillió euróért kivásárolható a 2020-ig érvényes szerződéséből. Ehhez képest érdemes értékelni az angol sajtóban megjelent összeget. Illetve azt is hozzá kell tenni, hogy ha ki is fizetné valaki ezt a kivásárlási összeget, az is kell az egyezséghez, hogy Tamás is váltani akarjon” – fogalmazott az NSO kérdésére Varga Sándor.

A menedzser azt az angliai értesülésünket nem kommentálta, mely szerint a WBA mellett másik két Premier League-klub is érdeklődik a védő iránt. Nem volna meglepő, ha az egyik éppen volt csapata, a Newcastle lenne (2008 és 2012 között volt Kádár a klub játékosa, a felnőttek között a másodosztályban lépett pályára)…

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10
Ezek is érdekelhetik