Pénteken megműtötték Dárdai Pál bokáját

2009.11.06. 15:05
Címkék
Pénteken megműtötték Dárdai Pált, a magyar válogatott és a Hertha BSC középpályását. A 33 éves labdarúgó előreláthatóan három-öt hétig nem léphet pályára.
Dárdai több hétig nem léphet pályára (Fotó: Imago)
Dárdai több hétig nem léphet pályára (Fotó: Imago)

Dárdai bokasérüléssel küzdött az utóbbi időben, emiatt volt szükséges a sebészeti beavatkozás. Mivel a rutinos középpályás felépülése legrosszabb esetben öt hétig is eltarthat, biztossá vált, hogy nem lehet ott a magyar válogatott Belgium elleni, jövő hétvégi felkészülési mérkőzésén.

Nem csak a magyar válogatottnak, hanem a Herthának is szüksége lenne Dárdai játékára, ugyanis a berlini klub a bajnokságban továbbra is az utolsó helyen áll – 11 mérkőzésen csupán egy győzelem és egy döntetlen az együttes mérlege.

A Hertha vasárnap a szintén gyengélkedő Köln ellen lép pályára a Bundesliga 12. fordulójában, és a hazaiak számára nagyon fontos lesz a mérkőzés

„Minden játékos tudja, hogy milyen kulcsfontosságú ez a találkozó számunkra" – jelentette ki Friedhelm Funkel, a berliniek vezetőedzője. A Hertha augusztus 8-a, a Bundesliga 1. fordulója óta nem győzött a német bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Guzi Blanka megnyerte a hazai öttusavilágkupa-versenyt!

Egyéb egyéni
27 perce

Vb 2026: Trump nem lesz jelen az amerikaiak nyitó mérkőzésén

Foci vb 2026
35 perce

Norris tört az élre a második spanyolországi edzésen

F1
36 perce

Cristiano Ronaldo üzent a kételkedőinek

Foci vb 2026
59 perce

Varga Ádám futamgyőzelemmel döntős 500 méteren a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
1 órája

Tapasztalt kapust szerződtetett a Sepsi OSK

Minden más foci
1 órája

Elnyomás és ultimátum elleni küzdelmek elevenednek meg a K-csoport himnuszaiban

Foci vb 2026
1 órája

A Red Bull és a McLaren is megtámadhatja az FIA döntését Gasly ügyében

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik