Nyitott kalitkában – interjú Kádár Tamással

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2019.01.19. 08:28
null
Kádár Tamás megszokta Kijevet, de nem maradna örökre a klubnál (Fotó: AFP)
Miután az üzlet nem jött létre a Zenittel, Kádár Tamás úgy látta jónak, ha hosszú távon kötelezi el magát a Dinamo Kijevnél, ennek ellenére előbb-utóbb nyugaton köthet ki.

 

Ilyen is ritkán fordul elő mostanában magyar futballistával: hiába van hátra két év a szerződéséből, klubja további évekre magához láncolná. Kádár Tamást, a Dinamo Kijev 28 esztendős válogatott hátvédjét a közelmúltban a klub elnöke, Ihor Szurkisz kereste meg, mondván, jó, hogy még két évig szerződés köti az ukrán fővárosba, de még jobb lenne, ha további kettőt „dobnának rá”. Kádár Tamás belement az egyezségbe, a Nemzeti Sportnak azt is elmondta, miért.

„Nem titok, hogy még két év hátravolt a szerződésemből, de a klub tulajdonosával volt egy beszélgetésem, s úgy döntöttünk, új megállapodást írunk alá – mondta a magyar sajtóban hosszú idő után megszólaló futballista. Ez is azt jelzi, mennyire elégedettek a teljesítményemmel, szükségük van rám. A tulajdonos elmondta, szeretné, ha részt vennék az építkezésben, amelyet a klub az elmúlt időszakban kezdett, néhány rutinosabb futballista köré fiatal ukrán tehetségeket építenének be.”

Pénteki számunkban beszámoltunk róla, nem meglepő, hogy a Dinamo Kijev ragaszkodik Kádár Tamáshoz. A magyar védőt beválasztották az ősz álomcsapatába, ráadásul az utóbbi időben több helyi elemzés is megjelent a futballjáról, amelyek szerint a negyedik legjobban passzoló játékos az ukrán élvonalban, 14 mérkőzésén 908 átadást kísérelt meg, s 89.9 százalékuk volt pontos. Ráadásul majdnem minden második passza előre irányult, ilyen tekintetben az egész ligában ő segíti leginkább a támadásokat. Döntésének mindamellett lelki okai is voltak.

„Nagy esély kínálkozott rá, hogy az orosz Zenitben folytassam a pályafutásomat, de miután az üzlet nem jött létre, ezt láttam helyes döntésnek. Az új megállapodás 2023 nyaráig érvényes, de azt is megbeszéltük a tulajdonossal, hogy bár kalitkába kerültem, az ajtaja nyitva maradt. Ha továbbra is jól megy a játék, és olyan ajánlat érkezik értem nyugatról, előbb-utóbb elengednek. Nekem is ez a célom.”

A válogatott alapemberének kijevi hosszabbítása némileg mégis meglepő. Noha korábban többször is elmondta, a Dinamo Kijev kifogástalan klub, minden adva van a jó szerepléshez a nemzetközi porondon, az ukrán fővárost nehezen szokta meg. Legtöbb csapattársa keveset vagy még annyit sem beszél angolul – de akkor mi a helyzet?

„Mostanra megszoktam Kijevet. Eleinte voltak nehézségeim, esténként sokat üldögéltem egyedül a lakásomban, de immár kialakult az itteni életem. Vannak barátaim, minden percét élvezem az itt eltöltött időnek. A legfontosabb úgyis az, hogy a klubnál minden rendben, s minden adva van ahhoz, hogy az Európa-ligában szerepeljünk – s azért a csapat sem rossz. Tehetségből errefelé nincs hiány.”

A Dinamo ezekben a napokban a spanyolországi Marbellában edzőtáborozik, a játékosok úgy ismerik a környéket, mint a tenyerüket. Tavaly is itt készültek a tavaszra, és az idén kétszer is visszautaznak. Az első „ütemben” január 26-ig maradnak a híres üdülővárosban, hogy aztán néhány nap szabadság után ismét Spanyolországban készüljenek. A csapat többek között a német Bochummal, a cseh Sparta Prahával, az amerikai New Englanddel és a dán Mjöndalennel játszik felkészülési mérkőzést. A spanyolországi táborozást követően a Dinamo haza sem utazik, nyomban Görögország felé veszi az irányt, ahol február 14-én az Európa-ligában az Olympiakosz vendége lesz.

„Meglehetősen sűrű a program. Spanyolországban az a jó nekünk, játékosoknak, hogy remek időben edzhetünk. A többi, hát… Roppant kemény! Nekem még az jelentett némi kikapcsolódást, hogy a Vidi és a Puskás Akadémia is itt edzőtáborozik, csütörtökön összefutottam a felcsútiakkal, ott játszottak felkészülési mérkőzést, ahol mi tréningeztünk. A két edzőtáborunk között kapunk három-négy nap szabadságot, alighanem hazautazom Magyarországra, onnan vissza Marbellába, hogy aztán február közepén Görögországban folytassuk Európa-liga-szereplésünket.”


Kádár Tamás kijevi teljesítménye számokban
Kádár Tamás kijevi teljesítménye számokban

Kádár Tamás kijevi teljesítménye számokban
Kádár Tamás kijevi teljesítménye számokban
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik