Norvégia: Kovács Péter nevet a hulladékozáson, készül a válasszal

2012.01.04. 16:48
Címkék
Kovács Péter, a belga Lierse-ből nemrégiben a norvég élvonalbeli Strömsgodsetbe szerződő magyar támadó egy minapi norvégiai interjújával jelezte: tudja, hogy érkezése megosztja új klubja szurkolóit, de azon lesz, hogy mielőbb maga mellé állítsa őket.

„Ellentétes véleményeket fogalmaztak meg rólam akkor is, amikor az Oddba és a Lierse-be igazoltam. De mindent megteszek, hogy újra magam mellé állítsam a SIF szurkolóit” – idézi a Drammens Tidende című norvég lap a rutinos magyar támadót.

Kovács korábban két évig (2006–2007) szolgálta már a drammeni klubot, de második idénye halványabbra sikeredett, és a helyiek jelentős része – emlékeztet a DT – nem bánta az eladását. Amikor az Odd Grenland színeiben később visszatért a városba, hideget-meleget kapott a lelátóról.

„Azt üvöltötték nekem, hogy íme, százkilónyi hulladék. Most már csak kilencvenhetet kapnak vissza – mondta kacsintva Kovács, érzékeltetvén fizikai állapota kiválóságát, majd így folytatta a viccelődést: – Lehet, hogy az első gólom után odarohanok a tribün elé, felhúzom a mezemet, és ott lesz alatta egy trikó a következő felirattal: Visszatértem! A hátán meg az áll majd: Csak kilencvenhét kilónyi hulladék!”

A zökkenőmentes felkészülésben, egyúttal sok bajnoki gólban reménykedő Kovács leszögezte: a szurkolók ellenérzései egy pillanatig sem nehezítették meg döntését, amikor korábbi eladója, Ron Deila vezetőedző novemberben felhívta azzal, hogy újra szüksége lenne rá.

Kováccsal kapcsolatos hír, hogy korábbi norvégiai klubja, az Odd Grenland a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez fordul, mert 500 ezer norvég koronás követelése van tavaly nyári átigazolásával összefüggésben. Tore Andersen klubigazgató jelezte: a Lierse-szel van problémájuk, nem a magyar játékossal, így nem áll szándékukban bevonatni a játékjogát.

Legfrissebb hírek

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
18 perce

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
51 perce

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
56 perce

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
57 perce

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
1 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
1 órája

Továbbra is veretlen a Debrecen a férfi vízilabda ob I alsóházában

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik