Nikolics: Vehetjük úgy is, hogy Vidi-siker született a Real ellen…

2017.03.13. 08:54
null
Nikolicséknak jóleshetett az öltöző melege a mérkőzés után (Fotó: Chicago Fire)<br />
A 85. percben 13 024 néző felállva tapsolta: a helyét Brandt Bronicónak átadó Nikolics Nemanja bemutatkozott a Chicago Fire szurkolóinak – jó szokásához híven góllal. A támadó a 11. percben volt először eredményes a Major Soccer League-ben, nem is akármilyen körülmények között.



„Bravúros bírói döntésnek köszönhetem, hogy megszereztem az első gólom – dicsérte először Kevin Stott játékvezetőt a lapunknak nyilatkozó Nikolics Nemanja. – Az ominózus szituációnál ugyanis Michael de Leeuw hozta fel a labdát, és engem játszott volna meg, ha a Real Salt Lake védője nem piszkálja el előle. Szerencsére így is elém került a labda, és már indultam is a kapu felé. Tény és való, hogy lesen álltam, de miután az ellenféltől került hozzám a labda, az asszisztens hiába emelte a magasba a zászlaját, a bíró jelezte, mehet tovább az akció. Megemelem a kalapom előtte, mert nehéz helyzetben hozott tökéletes döntést. Többméteres előnyöm volt, vissza is néztem, hogy Michael követi-e az akciót, mert akkor lepasszoltam volna neki a labdát, de mivel lemaradt, egymagam fejeztem be. Ez volt az első hazai meccsem, ez volt az első győzelmünk a bajnokságban, ez volt az első gólom – csodálatos volt!”

Még úgy is, hogy mínusz két Celsius-fokban és hatalmas szélben rendezték meg a meccset.

„Állítólag a rossz időjárás miatt gyűltek össze csupán tizenháromezren a lelátón – indokolta a »gyér« érdeklődést Nikolics. – Nem túlzok, csontig hatolt a hideg. Az atmoszféra így is remek volt, a Toyota Park egyébként is hajaz kicsit a már ledózerolt Sóstói Stadionra, úgyhogy a végére nosztalgikus hangulatba kerültem. Annál is inkább, mert a második gólunkat korábbi székesfehérvári csapattársam, Arturo Álvarez rúgta, vehetjük úgy is, hogy Vidi-siker született a Real ellen...”

A TELJES INTERJÚT, AMELYBEN NIKOLICS NEMANJA A CHICAGÓBA ELLÁTOGATÓ LEGIA WARSZAWA-SZURKOLÓKRÓL IS BESZÉL, ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!

Legfrissebb hírek

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

Légiósok
2026.09.20. 08:17

Kily González lett Pintér Dánielék vezetőedzője Miamiban

Minden más foci
2026.09.15. 18:28

Hiába Messi szép gólja, nem nyert a Miami; Griezmannék fölényesen legyőzték Sallóiékat – videók

Minden más foci
2026.09.13. 07:37

Sallói Dániel: Bajnok akarok lenni az MLS-ben

Légiósok
2026.09.11. 09:48