P. K. 2012.06.21 20:22 Frissítve: 2015.01.04 01:03

Németország: az Újpest is hívta, de a 3. Ligába igazol a hamburgi Nagy

Nagy Dániel a német Hamburg labdarúgócsapatától a harmadosztályban szereplő VfL Osnabrückhöz szerződött.

 

 
Nagy Dánielről itt olvashat bővebben!

Nagy Dániel tavaly nyáron, a felkészülési időszakban a Hamburg első csapatában is lehetőséget kapott, de a szezont a Hamburg II-ben, a negyedosztályban játszotta végig. A 21 éves középpályás 32 meccsen öt gólt szerzett és öt gólpasszt adott, de a fejlődése érdekében, még egy évig szóló szerződése ellenére a távozás mellett döntött.

Nagy a két klub megállapodása után ma két évre kötelezte el magát a 3. Ligában szereplő VfL Osnabrückhöz, holnap már együtt edz a csapattal, amely a feljutást célozza meg a július 18-án kezdődő szezonban. A Hamburgnak azonban visszavásárlási joga van a középpályásra.

„Dani iránt több klub is érdeklődött, itthonról és külföldről is. Az Osnabrück mellett az a szakmai elképzelés döntött, amit a csapat vezetőedzője felvázolt előttünk. Úgy gondoljuk, ez a szerződés mindenképp előrelépés lehet Dani pályafutásában. Itthonról Dani volt klubja, az Újpest belga tulajdonosa hívott minket, illetve volt informális érdeklődés Győrből is, de Dani még nem szeretett volna hazajönni" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a futballista édesapja, idősebb Nagy Dániel.

2020.01.19 22:00:59

Légiósok BODNÁR ZALÁN

NS-VÉLEMÉNY. Az évforduló kapcsán »Pilut« meghívták az Inter elleni mérkőzésre.

2020.01.18 10:13:43

Légiósok BABJÁK BENCE

„Eddig elég hullámzó a németországi karrierem, de ha mélyen is voltam, keményen dolgoztam a visszatérésen.”

2020.01.09 23:05:53

Légiósok DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Nem ez tehát Vadócz karrierjének a csúcsa.

2020.01.04 20:12:16

Légiósok SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. Nem kért felmentést, nem mutogatott másra.

2019.12.28 07:46:55

Légiósok BABJÁK BENCE

„A Szlovákia elleni meccs előtt tudtuk, hogy kockáztatunk, de senki sem tartott pisztolyt a fejemhez.”