TÓTH ÁDÁM 2018.08.08 09:55 Frissítve: 2018.08.08 10:55

Németh Krisztián: Érettebb futballista lettem, amióta elhagytam a Sportingot

Németh Krisztián a Sporting Kansas Cityben folytatja pályafutását.

A Kansas City szakmai stábja reméli, hogy Németh Krisztián (jobbra) ugyanolyan jó teljesítményt nyújt a csapatban, mint három évvel ezelőtt (Fotó: Getty Images)

 

 

Segít a közösség
„Németh Krisztián már ismeri a klubot, sikeres volt velünk, ráadásul tisztában van vele, mit akarunk elérni. Boldogok vagyunk, hogy visszatér hozzánk, a közösségünk pedig segít neki, hogy minél hamarabb visszarázódjon. Közben pedig tovább küzdünk a rájátszásért” - nyilatkozta Peter Vermes, a Sporting KC vezetőedzője. 

Németh Krisztián visszatér egykori sikerei helyszínére.

A New England Revolution csaknem egy év után megvált szélsőjétől, akit a Sporting Kansas City szerzett meg. Az átigazolásról a Sporting KC hivatalos honlapján számolt be: a csere keretében a Kansas Citynél folytatja pályafutását Németh, míg a New England Revolution ellenértékként 350 ezer dollár mellett megkapja a Sporting Kansas City 2020-as első körös választási jogát a játékosbörzén.

„Örülök, hogy ismét a Sportinghoz kerültem, régóta vágytam erre a pillanatra! – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére a 29 esztendős magyar szélső. – Két évvel ezelőtt a katari al-Garafát választva új országban próbálhattam ki magam. Csaknem egy éve döntöttem úgy, hogy visszatérek az Egyesült Államokba, és érdekes tapasztalatokkal gazdagodtam a New England Revolutionben. Olyan együttest hagytam el, amelynek színeiben nem játszottam annyit, amennyit szerettem volna, de úgy érzem, mindent beleadtam. A játékstílusom és a klub filozófiája nem illett össze, éppen ezért lesz felemelő a Sportingban futballozni, amelynél már tudom, mi vár rám. Őszinte leszek, nem volt jó érzés két évvel ezelőtt elhagyni Kansast, de annál jobb a viszontlátás!”

Németh Krisztián 2014 decembere és 2016 januárja között játszott jelenlegi csapatában: a 34-szeres magyar válogatott csatár pályafutása legsikeresebb idényét zárta 2015-ben, 33 mérkőzésen összesen 16-szor talált be az ellenfelek kapujába, emellett hét gólpasszal segítette játékostársait.

„Jól ment a játék abban a szezonban, a hosszú távú céljaim között szerepel, hogy ugyanannyi gólt szerezzek a csapatban – folytatta Németh Krisztián. – Beszéltem Peter Vermes vezetőedzővel a szerződtetésem előtt, telefonon. Hiányzott már a klub, egyetlen percig sem tanakodtam, amikor felvetődött, hogy visszatérhetek. Érettebb futballista lettem, amióta elhagytam a Sportingot, de óriási előny, hogy olyan közösségnek lehetek a tagja, amelyhez jó tartozni. Vártam a találkozást Sallói Dániellel, és azt, hogy megéljem az első edzésemet.”

Sallói Dániel nemrégiben elismerősen nyilatkozott Németh Krisztiánról, és bevallotta, arról álmodik, hogy megdöntse honfitársa tízgólos idényét az MLS-ben. A 22 esztendős támadó kiváló formában játszik a mostani szezonban: az összes sorozatot figyelembe véve 23 mérkőzésen kilenc gólnál és hat gólpassznál jár, ám arra valószínűleg ő sem számított, hogy magyar segítséget kaphat álmai beteljesüléshez.

Persze mi már akkor sem leszünk csalódottak, ha honfitársaink egymást segítve rohamozhatják az ellenfelek kapuját a Sporting Kansas City színeiben.

2020.07.01 19:37:32

Légiósok NAGY ZSOLT, NAGY-PÁL TAMÁS, TÖRÖK ATTILA (Dunaszerdahely), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)

A Dunaszerdahely 1–1 után hiába dolgozott ki ellenfelénél több helyzetet, két gólt kapott a hajrában.

2020.06.28 16:33:21

Légiósok K. T. I.

A háromgólos hazai siker mellé ehhez a Wolfsberger győzelme is kellett a LASK Linz otthonában. Szoboszlai újabb gólpasszt adott.

2020.06.27 08:33:27

Légiósok SMAHULYA ÁDÁM

„Sok pluszmunkát végeztem az elmúlt hónapokban, ez így lesz a jövőben is, de profi futballistaként szerintem ez a minimum.”