Németh jó erőben érzi magát, szombaton játszana

2010.02.09. 11:09
null
Németh (jobbra) már alig várja, hogy ismét „bevetési parancsot" kapjon (Fotó: Action Images)
Görög sajtóbeszámolók szerint kifejezetten jó állapotban van Németh Krisztián, az AEK-hoz bokasérülése után visszatérő magyar támadó. Az utánpótlás-válogatott csatár már teljes értékű edzésmunkát végez, és reméli, a Panthrakikosz elleni bajnokin szombaton már játszik.

„Rengeteget dolgoztam Liverpoolban, hosszú órákat töltöttem fizikoterápiás kezeléseken és erősítéssel, úgy érzem, rendbe jöttem. Nincsenek fájdalmaim, teljesen egészségesnek érzem magam, kész vagyok a játékra" – nyilatkozta a Sentra Goalnak.

A portál edzésbeszámolója szerint a magyar légiós kirobbanó erőben van, és csapattársainak is elmondta: ismét teljes értékű harcos az angliai kezelések után.

„Remélem, a következő bajnokin már a pályán is ott lehetek. Nem kínoz már a bokám, de sokat kihagytam, és minél előbb ismét játékba szeretnék lendülni. Számítok arra, hogy szerepet kapok a meccsen" – tette hozzá.

Németh még novemberben, az U21-es válogatott Olaszország elleni mérkőzésén szenvedett bokasérülést, majd a visszatérésre készülve egy edzésen a labda „elvitte a bokáját", és újabb pihenőre kényszerült. Németh február végén hazautazik az U21-es csapathoz, hogy Egervári Sándor együttesével készüljön az olaszok elleni Eb-selejtezőre, majd március 4-én tér vissza Athénba.

Az AEK 21 forduló után a 4. helyen áll a görög bajnokságban, igaz, nagy a lemaradása a második helyért viaskodó PAOK–Olympiakosz duó és a listavezető Panathinaikosz mögött.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Varga Barnabás talán már a jövő heti BL-mérkőzésen visszatérhet

Légiósok
2026.10.08. 06:38

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06

Labdarúgás: kikapott a horvátoktól az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.09.30. 17:15

Labdarúgás: élcsapatok ellen játszhat a U19-es női válogatott

Utánpótlássport
2026.09.30. 15:59