„Nagy Dominik főnyeremény” – kevesebbe kerülhet, mint amennyiért a Fradi eladta

P. K.P. K.
2020.02.05. 11:41
null
Nagy Dominikot máris főnyereményként kezelik a görögök (Fotó: Trifilara.gr)
Még csak egy meccset játszott végig a görög élvonalbeli Panathinaikoszban a télen a Legia Warszawától kölcsönvett magyar válogatott Nagy Dominik, de a helyi sajtó máris főnyereménynek tartja a szerződtetését, és a trifilara.gr már részleteket is közölt a szerződéséből, arról, milyen feltételekkel tudják az athéniak végleg megszerezni a lengyel klubtól.

 

A varsói Legiától kölcsönvett Nagy Dominik a januári megérkezése óta a Panathinaikosz mind a négy bajnoki meccsén játszott: az első kettőn csereként, majd a következő két találkozón kezdőként. A legutóbbi mérkőzést, a PAOK elleni rangadót már végig is játszotta. Mind a négy találkozót megnyerte a Pana, a Larisza ellen Nagy tizenegyest harcolt ki (igaz, azt még kihagyta a csapat), a PAOK ellen pedig az ő szélről középre passzolt labdájából került helyzetbe a csapattársa, akivel szemben szabálytalankodtak, és azt a tizenegyest már gólra váltották a „lóherések”. Korábban a Nemzeti Sportnak a Pana vezetőedzője, Jorgosz Donisz méltatta a játékost, míg ezúttal az egyik klub közeli oldal, a Trifilara.gr dicséri.

„A januári átigazolások a korlátozott lehetőségek miatt felérnek egy lottósorlással, de a Panathinaikosz Nagy Dominikkal kihúzta a főnyereményt” – írják róla, és a cikk megjegyzi, hogy a PAOK elleni teljesítménye után a nyártól alighanem végleg Athénba kerül. (A Pana 2–0-ra győzött az előző kiírás bajnoka ellen.)

Azt emelik ki vele kapcsolatban, hogy eltökélt szándéka visszakerülni a magyar válogatottba és kiharcolni az Eb-szereplést, ezért rendkívül szorgalmasan dolgozik, ennek bizonyítékaként a PAOK elleni, kiemelkedő futóteljesítményét említik, 96 perc alatt 12 400 métert tett meg, ez a legtöbb volt a teljes mezőnyben. Ugyanakkor az is szerepel a cikkben, hogy meglepően hamar sikerült az öltözőben is beilleszkednie a középpályásnak, jól megérti magát a társakkal.

A Trifilara.gr a hosszas felvezetés után a 24 éves Nagy szerződésének részleteiről ír, a Panathinaikosz vételi opciójáról. Információi szerint a Legia Warszawa először úgy szerette volna kölcsönadni a tízszeres magyar válogatott játékost, hogy 1.5 millió eurós kivásárlási árat rögzítenek a szerződésben. Akkor ugyanis haszonnal tudták volna értékesíteni, azok után, hogy korábban a Ferencvárosnak egymillió eurót fizettek érte. Ezt az összeget a Pana igazgatójának, Xavi Rocának és a sikeretlen fél évét követően mindenképpen távozni akaró játékosnak sikerült lealkudnia Varsóban. Így végül a kölcsönszerződés mellett 700 ezer eurós vételárban állapodtak meg, illetve az egyezség további két, egyenként 100 ezer eurós bónuszt is tartalmaz (ezek az összegek valamilyen feltételhez kötöttek, összefüggésben a játékos teljesítményével, eredményeivel), de ezek teljesülése esetén is kevesebbet kell fizetnie Panának, mint amennyit a Legia fizetett Nagyért 2017-ben.

A cikk szerint a Panának május 31-ig van lehetősége élni opciós jogával. Amennyiben ezt megteszi, életbe lép a játékos és a klub között már megkötött külön megállapodás is, melynek értelmében Nagy athéni szerződése 2023-ig meghosszabbodik, a fizetése pedig bónuszokkal együtt elérni az évi 300 ezer eurót.

Legfrissebb hírek

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
22 órája

Szalai Gábor: Megvan a kupadöntő, most a bajnokságban nyomás alatt akarjuk tartani a győrieket

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:18

Görög bajnok lett a Panathinaikosszal a magyar női röplabdások szövetségi kapitánya

Röplabda
2026.04.23. 20:03

Dupla Tízes: erre az FTC–ETO rivalizálásra volt szüksége a magyar futballnak!

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 19:00

Csinger Márk: Nem állt mellénk a szerencse a tizenegyeseknél

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 09:40

Robbie Keane: Remekül kezdtünk, viszont a játékosok hullafáradtak

Labdarúgó NB I
2026.04.22. 23:39

Végletekig nyílt volt: a Ferencváros tizenegyespárbajban győzte le az ETO-t, és bejutott a Magyar Kupa döntőjébe

Labdarúgó NB I
2026.04.22. 22:50

Toon Raemaekers: Egyértelmű, hazai pályán támadnunk kell a győriek ellen

Labdarúgó NB I
2026.04.22. 07:01
Ezek is érdekelhetik