MTK: Juhász Roland volt klubjában készül a válogatott mérkőzéseire

2010.05.18. 07:56
Címkék
Remek idényt tudhat maga mögött Juhász Roland, a belga Anderlecht labdarúgócsapatának magyar légiósa. Bár a klubszezon már véget ért számára, a válogatott oszlopos tagjaként még két fontos felkészülési mérkőzés vár rá. Kondiját és formáját volt egyesületében, az MTK-ban őrzi a válogatott összetartásáig.

Az 52-szeres válogatott középhátvéd szerint a Hungária körúti stadiont második otthonának tekinti, ahol mindig szívesen fogadják. Így nagyon gondolkodnia sem kellett, hová kéredzkedjen be ideiglenesen.

A magyar válogatott május 29-én Budapesten fogadja Németországot, majd június ötödikén Amszterdamban mérkőzik meg azzal a Hollandiával, amely gárda szintén a dél-afrikai világbajnokságra készül. Mi viszont már az Eb-selejtezőkre.

Legfrissebb hírek

Russell visszavágna, de az első montreali sprint káoszt hozhat

F1
4 perce

Az év női kosárlabdázója is távozik Diósgyőrből

Kosárlabda
9 perce

Tenisz: Udvardy Panna elődöntős Rabatban

Tenisz
11 perce

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
19 perce

A beatzene szerelmese – Hosszú Kávé Horváth Attilával

Képes Sport
36 perce

Három magyar játékosával hosszabbított a fehérvári hokicsapat

Jégkorong
51 perce

Hét Bayern München-játékos, köztük Manuel Neuer is bekerült a németek világbajnoki keretébe

Foci vb 2026
57 perce

Zárt kapus lesz a Honvéd első hazai élvonalbeli meccse

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik