MLS: ennyi pénzt keres Németh és Stieber a tengerentúlon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.06. 18:31
Az észak-amerikai profi labdarúgóliga nyilvánosságra hozta az MLS-ben szereplő játékosok 2017-es fizetését. Ebből kiderül, hogy éves szinten mennyi pénzt keresnek az Egyesült Államokban futballozó magyar játékosok (Nikolics Nemanja, Sallói Dániel, Németh Krisztián, Stieber Zoltán).

Nikolics Nemanja és Sallói Dániel fizetéséről már korábban beszámoltunk, Németh Krisztián és Stieber Zoltán viszont csak nemrégiben igazolt a tengerentúlra, így az ő jövedelmüket eddig homály fedte. Nikolics 1.9 millió dollárral (543 millió forint) gazdagodik az első évadjában, ezzel Bastian Schweinsteiger (5.4 millió dollár) mögött az együttes második legjobban fizetett játékosa. Sallói Dániel esetében édesapja, Sallói István árulta el júniusban a Nemzeti Sportnak, hogy fia bruttó 53 ezer dollárt (mai árfolyamon 14.1 millió forint) keres, ebből kell lakást bérelnie, megélnie.Nikolics Nemanja és Sallói Dániel fizetéséről már korábban beszámoltunk, Németh Krisztián és Stieber Zoltán viszont csak nemrégiben igazolt a tengerentúlra, így az ő jövedelmüket eddig homály fedte. Nikolics 1.9 millió dollárral (543 millió forint) gazdagodik az első évadjában, ezzel Bastian Schweinsteiger (5.4 millió dollár) mögött az együttes második legjobban fizetett játékosa. Sallói Dániel esetében édesapja, Sallói István árulta el júniusban a Nemzeti Sportnak, hogy fia bruttó 53 ezer dollárt (mai árfolyamon 14.1 millió forint) keres, ebből kell lakást bérelnie, megélnie.

A legfrissebb listából kiderül, hogy Németh Krisztián évente 654 ezer dollárt (174.5 millió forint) kap a New England Revolutiontől, amivel Claude Dielna, Xavier Kouassi és Kei Kamara mögött a házi rangsor negyedik helyén áll, Stieber Zoltán viszont „aprópénzért” szerződött a D. C. Unitedhez, hiszen az ő keresete „mindössze” 100 ezer dollár (26.6 millió forint).

A nyilvánosságra hozott adatokból megtudható még, hogy Kaká az MLS legjobban fizetett játékosa (7.1 millió dollár), míg a Toronto FC-nél Sebastian Giovinco, Michael Bradley és Jozy Altidore járandósága is jócskán meghaladja a 4.5 millió dollárt.

A teljes listát ide kattintva tekintheti meg!

Legfrissebb hírek

MLS-elnök: A labdarúgás a második legkedveltebb sport az Egyesült Államokban

Foci vb 2026
1 órája

Messi: Argentína a győztesek csapata

Foci vb 2026
19 órája

A balul sikerült idény végén menesztették Sallói Dánielék edzőjét

Minden más foci
2025.12.02. 17:40

Lionel Messi Thomas Müller ellen az MLS nagydöntőjében

Minden más foci
2025.11.30. 08:18

Messi volt a főszereplő, a Miami fölényes sikerrel jutott főcsoportdöntőbe az MLS-ben

Minden más foci
2025.11.24. 08:54

MLS: mennyből a pokolba – Szon főszereplője volt a Los Angeles FC drámai búcsújának Müllerékkel szemben

Minden más foci
2025.11.23. 11:47

Nikolics Nemanja és Pető Tamás: Hazaértünk és motiváltak vagyunk 

Labdarúgó NB II
2025.11.20. 17:35

Gazdag Dániel csapatának edzője veszi át a Celtic irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.11.14. 18:01
Ezek is érdekelhetik