Már bajnokin is bizonyít a Liverpool legújabb magyarja

Vágólapra másolva!
2013.05.14. 12:17
null
Polgár Kristóffal (jobbra) elégedettek a liverpooli edzők <br />(Fotó: The Liverpool FC Academy Blog)
A Liverpool labdarúgó-akadémiájának internetes oldala, a The Liverpool FC Academy Blog hosszabb összeállítást közöl a klub leendő játékosáról, Polgár Kristófról, aki már bajnokin is bemutatkozott a „vörösök&quot; U16-os csapatában, bár az átigazolása még folyamatban van. Rajta kívül pedig egy másik magyar tehetséget is szemmel tartanak az angol klubnál.

„Polgár nem az első magyar játékos, aki kipróbálhatja magát a Liverpool utánpótlásában, hiszen Adorján Krisztián, Németh Krisztián és Gulácsi Péter is elmondhatja ugyanezt magáról. Polgár az MTK U17-es csapatának alapembere volt, még ha a fiatalok nem is szerepelnek jól a bajnokságban. A kék-fehéreknél a jelenlegi hetedik hely nagy csalódás, hiszen általában a bajnoki címért küzdenek" – írja a The Liverpool FC Academy Blog.

„A magyar játékost egyébként hosszabb ideje figyelik a »vörösök«, mivel középhátvédben nem áll jól az U16-os csapatuk. Polgárt – jó teljesítményének köszönhetően – próbajátékra is hívták az U17-es együttes gólvágójával, Korozmán Kevinnel együtt. A fiatalok hétnapos kinntartózkodása jól sikerült, hiszen Korozmán duplázott az első U16-os meccsén – a harmadik gólját azért nem adták meg, mert a labda átment a lyukas hálón –, míg a Polgárral felálló védelem nem kapott gólt. Februárban újabb próbajáték-lehetőséget kaptak, és Polgár is fontos szerepet játszott abban, hogy a nagyon erős Birminghamet sikerült legyőzni. A magyar futballista reménykedik benne, hogy a következő szezonban is maradhat, és akkor már az U18-as együttest erősítheti" – fogalmaz a játékossal kapcsolatban a liverpooli oldal.

A labdarúgó helyzetéről az őt képviselő CMG menezserirodától kértünk bővebb tájékoztatást.

„A tizenhat éves Polgár Kristóf ügye még folyamatban van. Mivel nincs átigazolási időszak, most a FIFA engedélyére várunk, de Angliában van lehetőség arra, hogy az utánpótlás-bajnokságban olyan játékosok is szerepet kapjanak rövidebb ideig, akiknek a szerződtetése még nem zárult le. Kristóf estében a Liverpool már megállapodott az MTK-val, vagyis most már csak a papírmunkát végezzük, legkésőbb a nyáron hivatalosan is a »vörösöké« lesz a védő, aki bajnoki meccsen addig is szerepelhet a Liverpool U16-os csapatában" – nyilatkozta a futballista ügyeit intéző CMG menedzseriroda részéről a Nemzeti Sport Online megkeresésére Kövesdi Viktor.

Azt is megtudtuk, hogy a hátvédet posztra igazolta a Liverpool, kifejezetten ilyen korú belső védővel kapcsolatos igényükkel keresték meg az angol klubtól az irodát.

„A Liverpool azzal fordult hozzánk, hogy szeretnének egy 1996-os korosztályba tartozó, technikailag is képzett belső védőt igazolni, és kérdezték, hogy az általunk felügyelt közép-kelet-európai régióból tudunk-e valakit ajánlani? Mi három futballistát ajánlottunk, először Kristófot. Miután az angol klubnál személyesen is meggyőződtek a képességeiről, úgy döntöttek, szerződtetik" – beszélt a részletekről a játékosügynök.

Kövesdi Viktor a fent idézett cikkben szereplő másik magyarról, a Polgárhoz hasonlóan az MTK-ban nevelkedő, utánpótlás-válogatott Korozmán Kevinről is beszélt. Elmondta, az 1997-es születésű játékost is látták már élőben játszani a liverpooli vezetők, és a jövőben visszavárják, szeretnék még többször is megnézni.

Mint ismeretes, az MTK és a Liverpool közötti korábbi együttműködés keretében több labdarúgó is került már a kék-fehérektől a „vörösökhöz”. A két klub közötti megállapodás ugyan már lejárt, de a jelek szerint a kapcsolat továbbra sem szakadt meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik