Lovrencsicsnek, Stiebernek, Gulácsinak bejött az élet! És a többiek?

PÓR KÁROLY, KÁNTOR BARNABÁSPÓR KÁROLY, KÁNTOR BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2014.05.29. 10:57
null
Lovrencsics Gergő (balra) remek szezont produkált (Fotó: MTI)
Kevés légiósunk lehet elégedett a 2013–2014-es szezonjával. Lovrencsics Gergő, Stieber Zoltán, Gulácsi Péter és Huszti Szabolcs valószínűleg szívesen gondol vissza erre az esztendőre, de Dzsudzsák Balázs, Koman Vladimir, Pintér Ádám, Megyeri Balázs, Hajnal Tamás vagy Vadócz Krisztián már kevésbé…

AKIKNEK BEJÖTT AZ ÉLET

Az Európában szereplő magyar légiósainkról szóló összefoglalónkat kezdjük azokkal, akik kimondottan jó szezont futottak – sajnos ők vannak kevesebben…

Ha egyetlen játékost akarnánk kiemelni mint az év légiósát, elsősorban Lovrencsics Gergőt említenénk. Főleg azért, mert mióta tavaly nyáron összesen kétszázezer euróért (előbb százezer euróért kölcsönvették, majd ugyanennyiért végleg megvásárolták a játékjogát) megszerezte a Lech Poznan Pápáról, a fejlődése töretlen maradt. A transfermarkt.de szerint ma már legkevesebb 1 millió euróra tehető az értéke, de nem lennénk meglepve, ha a nyáron ennek a dupláját is megközelítené a kivásárlási ára. Érdeklődőben nincs hiány, a legnevesebb kérő a német első osztályú Mönchengladbach.

Látványos góljai, gólpasszai (szerdán is előkészített egy találatot), impozáns statisztikai mutatói (35 bajnokin kilenc gól, 13 gólpassz), különböző elismerései (bekerült a lengyel élvonal legjobb három légiósa közé a 2013-as esztendőben, jelölték a most folyó idény legjobb középpályása címére is) mellett a legnagyobb érdeme, hogy nem törte meg a gyengébb kezdés, nem tűnt el a süllyesztőben. Pedig az ősszel már arról írt a lengyel sajtó, hogy nem tudja tavaszi önmagát idézni, és talán mégsem csinált olyan jó vételt vele a Lech. Szeptemberben még gúnyolódtak is vele, amikor a szurkolókat egy labdával akarta megajándékozni, de nem talált be a szektorukba. Ezek után azonban fokozatosan magára talált. A jobb és bal szélen is képes volt jó teljesítményre, gólerős játékra, nagy szerepet játszott abban, hogy a Lech harcba szállhatott a bajnoki címért, más kérdés, hogy a hétvégi utolsó forduló előtt nem foghatja be az éllovas Legiát (a poznaniak vasárnap a Legiához utaznak Varsóba). Fejlődése példaértékű lehet más magyar játékosok számára.

Lovrencsics két parádés gólja a Górnik ellen (0:12-nél és 2:05-nél)

Ugyanezt elmondhatjuk a német másodosztályú Fürth kulcsemberéről, a 25 éves Stieber Zoltánról. A szélső ugyan nem ünnepelhetett feljutást a csapattal (elbukták az osztályozót a Hamburggal szemben), de a 32 bajnokin szerzett kilenc gólja és 11 gólpassza megfelelő ajánlólevélnek bizonyult ahhoz, hogy szerződtesse az élvonalbeli Hamburg (sokat nyomhatott a latban a HSV elleni osztályozón mutatott teljesítménye, gólpassza is).

Aligha véletlen, hogy öt év alatt három német klub sem sajnált átigazolási díjat fizetni érte összesen mintegy hárommillió euró értékben. 2011-ben az Aachentől a Mainz (900 ezer euró), majd 2012-ben a Fürth (900 ezer euró) vásárolta meg, most pedig a Hamburg (1.2 millió euró). Nem sok magyar játékos mondhatja el magáról, hogy öt év alatt háromszor vásárolják ki élő szerződéséből úgy, hogy közben még nő is az értéke.

Az igaz, hogy az élvonalbeli Mainznál nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, de ebben a később felfedezett tejallergiája is szerepet játszhatott, Fürthben ugyanis újra megtalálta a helyét. Kár, hogy a mindenkori szövetségi kapitányoknak ez eddig kevésbé sikerült, 2011-es bemutatkozása óta mindössze háromszor játszhatott a nemzeti csapatban.

Stieber gólja az Aalen elleni felkészülési meccsen (2:50-től)

Az év légiós felfedezettje vagy inkább újra felfedezettje a kapus Gulácsi Péter, aki tavaly nyáron végre elhagyta a liverpooli parkolópályát, első felnőttidényében kiváló teljesítménnyel bajnoki címhez segítette az osztrák Red Bullt, remeklésével a csapat Európa-liga-meneteléséhez (16 közé jutás) is hozzájárult.

Harmincegy bajnokin csak 27 gólt kapott, 12 találkozón pedig egyáltalán nem tudták bevenni a kapuját. Az El-ben 12 meccsen védett, de csak öt találkozón kapott gólt, mindössze hatot. Nagyon megdolgozott azért, hogy múlt héten a dánok ellen bemutatkozhasson a válogatottban, neki is köszönhető, hogy nem kaptunk ki (2–2). Nem meglepő, hogy több csapatnál, így Németországban és Angliában is szóba került a neve, de a biztos játéklehetőség érdekében várhatóan egy szezont még mindenképp lehúz a „sógoroknál”.

Említettek mellett maradéktalanul talán csak a Hannover házi gólkirálya, a 31 éves Huszti Szabolcs lehet elégedett a szezonban mutatott teljesítményével. Harminc bajnokin tíz góllal, kilenc gólpasszal járult hozzá ahhoz, hogy csapata kiharcolja a bennmaradást. Kissé beárnyékolta ugyan az idényét, hogy idő előtt szabadságolta magát, de értékét jól mutatja, hogy a Hannovernél a történtek ellenére hallani sem akarnak a távozásáról, jó eséllyel még 2016-ig is maradhat a klubnál (egy plusz egy éves szerződése értelmében).

Huszti gólja a Freiburgnak

A jó szezont futó játékosok között meg kell még említenünk a tavaszi–őszi rendszerű norvég bajnokságban szereplő Kovács Pétert. A Strömsgodset csatára az Európa-ligában két góllal vette ki a részét a Debrecen búcsúztatásából, majd bajnokságot nyert a klubbal, az idényt 25 bajnoki meccsen hat góllal zárta. Ebben a szezonban pedig 11 bajnokin után jár ugyancsak hat gólnál, míg a Norvég Kupában egyszer lépett pályára, azon a találkozón viszont háromszor is beköszönt.

Érdekes még a német harmadosztályú Osnabrückben öt gólt és hat gólpasszt jegyző középpályás, Nagy Dániel teljesítménye, aki bekerült a liga álomcsapatába, és magasabb osztályban szereplő csapatok érdeklődését is felkeltette, többek között a Lech Poznannál is szóba került a neve, ajánlatot is kapott – végül május 29-én aláírt Ferencvároshoz.

AKIK JOBB SZEZONT IS FUTHATTAK VOLNA

A 2013–2014-es szezon egyik nagy kérdése az volt, hogy Szalai Ádám mire megy a holland Klaas-Jan Huntelaar árnyékában a Schalkéban. Nos, a válogatottból tavaszra kikerülő csatárunk felemás idényt futott.

Az ősszel Huntelaar kiesése miatt talán még a vártnál is nagyobb szerep hárult rá. Elmondása szerint pályafutása legmegterhelőbb őszét teljesítette, a bajnokságban, a Német Kupában és a BL-ben összesen 28 meccsen lépett pályára fél év alatt. Ekkor a bajnokságban öt, a BL-selejtezőjében pedig két gólt szerzett. Ez azért nem rossz kezdés, pláne hogy utóbbi két találatával tulajdonképpen BL-főtáblára lőtte a csapatot. Az már egy másik kérdés, hogy a Schalke szintjén egy csatártól talán többet várnának el. Ráadásul Huntelaar visszatérése után Szalai már kevesebb lehetőséget kapott, a tavasszal két gólt szerzett. Összesen negyven tétmeccsen kilenc góllal és négy gólpasszal zárt.

Szalai gólja a Braunschweig ellen (0:14-nél)

Gera Zoltán esetében már az nagy szó, hogy hosszú sérülése után visszatért a pályára, és a 35. életévében (áprilisban már el is múlt 35) még 14 bajnokin szóhoz jutott a világ egyik legerősebb bajnokságában, az angol Premier League-ben. A kupát is figyelembe véve 586 percet töltött a pályán. Azért csak ennyit, mert újabb sérülést szenvedett, ami után nem is hosszabbították meg lejáró szerződését a West Bromnál, egyelőre kérdéses, hol folytathatja pályafutását.

Gerán kívül két mezőnyjátékos szerepelt még Angliában, Tőzsér Dániel (Watford) és Varga József (Middlesbrough) a másodosztályban, mindketten közepes idényt futottak. Tőzsér az ősszel a Genoában nem kapott lehetőséget, januárban igazolt kölcsönbe a Watfordhoz, amelynél viszont kulcsemberré nőtte ki magát, nem lenne meglepő, ha végleg szerződtetnék.

A szintén kölcsönjátékos Varga is alapember volt a Middlesbrough-nál, de csapata nem jutott fel az élvonalba, a szezon végén pedig közölték vele, hogy nem tudják kifizetni a DVSC-nek a mintegy 600 ezer eurós kivásárlási árát (a korábbi kölcsönadási díjjal együtt 950 ezerbe került volna végleges szerződtetése). A nyári felkészülést Debrecenben kezdi, de szívesen folytatná külföldön a pályafutását.

Priskin Tamás az ősszel az orosz másodosztályú Alanyijában hét meccsen hét gólt szerzett, majd távozott az anyagi gondokkal küzdő klubtól. Az Austria Wienhez igazolt, de rögtön kölcsön is adták az izraeli Maccabi Haifának, amelynél már kevésbé volt termékeny, 11 tétmeccsen egyszer talált a kapuba. Izraelben nem marasztalták, szerződése a bécsiekhez köti, de mivel a Győri ETO élénken érdeklődik iránta, elképzelhető, hogy hazatér.

Hollandiai légiónkból a 25 éves Németh Krisztián a Rodában eddigi pályafutása legeredményesebb felnőttszezonját produkálta a 24 meccsen szerzett nyolc góllal, mégsem lehet igazán elégedett. Egyrészt csapata kiesett az élvonalból, ami után be is jelentette, hogy távozik a klubtól. Másrészt a 19. fordulót követően már egyetlen mérkőzésen sem talált a kapuba. Ebben közrejátszott ötmeccses eltiltása – miután az AZ elleni kupameccsen annyira hevesen reklamált, hogy összeütközött a bíróval –, majd sérülés is hátráltatta.

A Liverpool kölcsönjátékosaként a Groningenben játszó Adorján Krisztián számára is jól indult a szezon. Második meccsén rögtön gólt szerzett, és a holland sajtó már arról írt, hogy végleg megvásárolhatják a „vörösöktől”. Ehhez képest csalódást jelent, hogy 23 tétmeccsen négy góllal zárta az idényt, amely után elköszöntek tőle a hollandok. Még egy évig szerződés köti Liverpoolba, kérdés, hol folytatja.

A Heerenveen magyarjai közül Otigba Kenneth már-már álomszerű őszt teljesített. Nemcsak hogy alapember volt, de védő létére februárig öt gólt is szerzett. A 23. fordulóban a Groningen ellen azonban kiállították (érdekesség, hogy Németh és Adorján is kapott piros lapot a szezonban), utána pedig mintha megtört volna az addig parádésan alakuló idénye. Az utolsó 11 fordulóban már csak háromszor játszott, kezdőként egyszer. A bajnokságban összesen 24-szer kapott lehetőséget Marco van Basten vezetőedzőtől. A télen az MTK-tól igazolt 19 éves Varga Szabolcs viszont egyszer sem, csak a tartalékcsapatban játszott.

Otigba gólja a Feyenoord ellen (0:52-től)

Otigbához hasonlóan felemás éve volt a ciprusi Omoniát erősítő Leandrónak. A télen úgy tűnt, nem érzi már igazán jól magát a klubnál, arról nyilatkozott, hogy távozni szeretne. A tavasszal aztán a középpályáról hátrébb került korábbi posztjára, balhátvédbe, és az új edzőnél csapata legjobbjai között kezdték emelgetni, hét év után a finnek elleni meccsen a válogatottba is visszakerült. A szezon hajrájában azonban súlyos sérülést szenvedett, több hónap kihagyás vár rá.

A Genkben védő Köteles Lászlót sérülés hátráltatta, de amikor játszott, jó teljesítményt nyújtott, és nemcsak a bajnokságban, hanem az Európa-ligában is. A 38 éves Király Gábor végigvédte a szezont az 1860 Münchenben, de nem lehet elégedett, mert a hajrában már nem voltak versenyben a feljutásért. Ugyanúgy, ahogy az angol másodosztályban Bogdán Ádám csapata, a Bolton sem. A magyar válogatott kapus októbertől és januárig sérült volt, emiatt nem védhette végig a szezont.

Az átlagos szezont záró, a válogatottnál is számításba vehető labdarúgók listáját két védővel, a Sionban futballozó Vanczák Vilmossal (29 bajnoki, három gól, egy gólpassz) és a Stiebert is foglalkoztató német másodosztályú Fürthben edződő Korcsmár Zsolttal (19 meccs, egy gól) zárjuk. Vanczáknak nem ez volt a legjobb svájci idénye, de rossznak sem nevezhető, hiszen továbbra is alapembernek számított, gólokat is szerzett. Korcsmárnak nyári érkezését követően idő kellett a beilleszkedéshez, később sérüléssel bajlódott.

KIMONDOTTAN GYENGE IDÉNYÜK VOLT

Az Év csalódása címet csak azért nem osztjuk ki, mert túl nagy érte a tülekedés…

Dzsudzsák Balázs Dan Petrescunál még fontos láncszemnek számított a Dinamo Moszkvában, míg az edzőváltás után már a kispadra szorult. A 23 bajnokin jegyzett egy góljával és három gólpasszával ő maga sem lehet elégedett. Kérdés, hogy a gyengébb idény után tud-e klubot váltani, legutóbb a Fiorentina, a Lazio és a Benfica érdeklődéséről írtak külföldi források.

Koman Vladimirrel az FK Krasznodarban nem számoltak, kölcsönadták az Uralnak, de a 17 meccsen lőtt egy gólja, két gólpassza támadó középpályásként nem túl meggyőző. Ezek után nem lenne meglepő, ha sem az Uralban, sem a Krasznodarban nem marasztalnák.

Pintér Ádámhoz sem biztos, hogy ragaszkodik az orosz Premjer-ligától búcsúzó Tom Tomszk. A gyakori sérülésekkel küzdő, védőként és középpályásként is bevethető labdarúgó mindössze 539 percet játszott tétmeccsen, mióta tavaly nyáron a Real Zaragozától az orosz csapathoz szerződött.

A válogatott keretnél még számításba jöhető játékosok közül Megyeri Balázs az Olympiakoszban második számú kapusnak számított, elvétve játszott, főleg a kupában, még egy évig él a szerződése.

Hozzá hasonlóan nem lehet igazán elégedett az idényével a német harmadosztályban, a Dortmund II-ben három gólig jutó csatár, Bajner Bálint, illetve az olasz harmadosztályú Paganesében ugyancsak három találatot jegyző Novothny Soma, ahogy a német másodosztályú Ingolstadtban az évad nagy részében mellőzött Hajnal Tamás és a dán Odensénél az első keretből kikerülő, nyáron biztosan távozó Vadócz Krisztián sem.

A végére pedig álljon itt még egy rövid felsorolás azokról a légiósainkról, akik csapatukkal kiestek a bajnokságból, így aligha emlékeznek vissza szívesen a 2013–2014-es évadra. Közéjük tartozik a már említett Németh Krisztián és Pintér Ádám mellett a francia másodosztályú Chateauroux-ban keveset játszó Filkor Attila, az olasz másodosztályú Padovában 14 meccsén gólt nem szerző Feczesin Róbert, a német másodosztályú Cottbusban csak nyolc meccsen szerepet kapó Sváb Dániel és az osztrák Innsbruckban 39 évesen 28 meccsen játszó Sáfár Szabolcs, illetve az olasz élvonalbeli Bologna szombathelyi születésű, de osztrák válogatott játékosa, Garics György is.

EURÓPA JEGYZETTEBB BAJNOKSÁGAIBAN SZEREPLŐ MAGYAR LÉGIÓSOK SZEZONJA
Név Csapat Meccs* Gól Assziszt Perc Kezdő Csere Megjegyzés
ANGLIA
Premier League
Gera Zoltán West Bromwich Albion 15 tétmeccs
0 1 586 6 9
Championship
Bogdán Ádám
Bolton300
02700
290
Tőzsér Dániel Watford 20 0 2 1800 20 0
Varga József Middlesbrough 36 0 3 2695 31 5
AUSZTRIA
Gulácsi Péter Red Bull 48 0 0 4332 47 1
Sáfár Szabolcs Wacker Innsbruck 28 0 0 2328 28 0
BELGIUM
Köteles László Genk 33 0 0
2970 33 0
CIPRUS
Kovács Zoltán
Arisz100
0
900100
Leandro Almeida Omonia Nocosia 31 2 0 2292 26 5
DÁNIA
Vadócz Krisztián OB Odense 14 2 1 767 8 6
FINNORSZÁG
Gruborovics Tamás Inter Turku 43 12 5 3693 41 2
FRANCIAORSZÁG
Filkor Attila Chateauroux 13 1 0 524 5 8
GÖRÖGORSZÁG
Megyeri Balázs Olympiakosz 10 0 0 900 10 0
HOLLANDIA
Adorján Krisztián Groningen 23 4 1 1205 13 6
Babos Gábor NAC Breda 0 0
0
0 0 0 36-szor a cserepadon ült
Bodor Boldizsár NAC Breda 18 0 1 1454 16 2
Németh Krisztián Roda JC 26 8 6 1893 24 2
Otigba Kenneth Heerenveen 28 5 0 2329 25 3
IZRAEL
Priskin Tamás Maccabi Haifa 11 1 0 554 5 6
Alanyija (orosz másodosztály) 7 7 0 489 6 1
LENGYELORSZÁG
Lovrencsics Gergő Lech Poznan 41 9 14 3111 36 5
NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Huszti Szabolcs Hannover 96 32 11 9 2778 32 0
Szalai Ádám Schalke 04 40 9 4 2226 22 18
Bundesliga II
Hajnal Tamás Ingolstadt 12 3 3 887 10 2
Király Gábor 1860 München 36 0 0 3300 36 0
Korcsmár Zsolt Greuter Fürth 19 1 0 1363 15 4
Sváb Dániel Cottbus 8 0 0 571 6 2
Stieber Zoltán Greuter Fürth 36 9 12 2804 33 3
3. Liga
Bajner Bálint Borussia Dortmund II
29 3 4 1662 16 13
Nagy Dániel Osnabrück 34 5 6 2418 28 6
NORVÉGIA
Kovács Péter Stromsgödset 14 8 3 1070 12 2
OLASZORSZÁG
Feczesin Róbert Padova (III. o.) 14 0 0 408 4 10
Garics György Bologna (I. o.) 36 1 2 2858 34 2
Novothny Soma Paganese (III. o.) 25 3 1 1451 17 8
Kovácsik Ádám
Carpi (II.o.)
170
01476160
OROSZORSZÁG
Dzsudzsák Balázs Dinamo Moszkva 24 1 3 1803 21 3
Koman Vladimir Ural 18 1 2 1083 11 7 A Krasznodarban a kispadon ült két meccsen
Pintér Ádám Tom Tomszk 13 0 0 539 5 8
SVÁJC
Vanczák Vilmos Sion 32 4 1 2702 32 0
SZLOVÉNIA
Ihrig-Farkas Sebestyén Gorica 5 0 0 125 1 4
*A számok a szezonban lejátszott összes tétmeccsre vonatkoznak.

Forrás: transfermarkt.de

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik