Lencsével hajt a BL-ért a görög Tripolisz

Vágólapra másolva!
2013.01.31. 17:43
null
Lencse László az Aszterasz mezében (Fotó: www.asterastripolis.gr)
A Videoton hivatalos honlapja bejelentette, megszületett a megegyezés: Lencse László  fél évre kölcsönbe a görög élvonalban 2. helyen álló Aszterasz Tripoliszhoz szerződött.

 

JELENTŐS ERŐSÍTÉSEK

Az Aszterasz szerződtette az átigazolási időszak hajrájában a „Tigris" becenevű Jannisz Kontoeszt – a védelem minden posztján bevethető játékos az anyagi gondokkal küszködő AEK-tól érkezett, az athéniak kulcsembere volt. A délgörög csapat (melynek beceneve a Galaktikusok...) a télen még a fiatal védő Geraszimosz Panagakisz és Haralambosz Mirsziniaszt, az argentin-lengyel középpályást, Sebastián Settit, az argentin balszélső Juan Pablo Caffát, a venezuelai irányító Francisco Pol Hurtadót, illetve az ifjú csatár Nikolaosz Gaiaciszt is megszerezte, mondható tehát, hogy nagybevásárlást tartott.

Tegnap a Nemzeti Sport Online adta hírül, hogy Lencse László a Fülöp Mártont is foglalkoztató görög Aszterasz Tripoliszhoz szerződhet. A görög élvonalban jelenleg 2. helyen álló klub azóta már meg is egyezett a futballistával és klubjával, a Videotonnal is.

„Lencse László ma írta alá szerződését új klubjával, az Aszterasz Tripolisz együttesével. A klub a görög bajnokságban jelenleg az Olympiakosz Pireusz mögött a második helyen áll 19 forduló után. Az 1931-ben alapított Aszterasz stadionja Tripoli városában található, korábban, a 2006–2007-es szezonban Bárányos Zsolt révén is volt már magyar játékosa. Támadónk június 30-ig kölcsönszerződéssel játszik a görög klubnál” – adta hírül a vidi.hu.

„Lencse László ma féléves szerződést kötött Görögországban az Aszterasz Tripolisszal. A Videotontól kölcsönbe kerül a görög élvonalba. A játékos a mai megállapodás után hazatér, majd kedden jön vissza Görögországba és csatlakozik új csapatához. Egy nagyon erős együtteshez kerül, amelynek a Bajnokok Ligája-szereplés a célja” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a játékos menedzsere, Vörösbaranyi József, aki azt is elmondta, hogy a Videotonnal történt egyezség értelmében a Tripolisz opciós jogot is szerzett Lencse megvásárlására. Vagyis, ha elégedettek lesznek vele a vezetők, nyáron végleg megvásárolhatják a csatárt, aki ősszel még az izraeli Ironi Kirjat Smonában szerepelt, ugyancsak kölcsönben.

„Köszönettel tartozunk Lencse új csapattársának, Fülöp Mártonnak, ugyanis ő ajánlotta a görög vezetők figyelmébe Lencsét” – tette hozzá a menedzser.

Az Aszterasz jelenleg 14 ponttal a listavezető Olympiakosz mögött, illetve két ponttal a 3. PAOK előtt a második helyen áll. Görögországból a bajnok automatikusan a Bajnokok Ligája csoportkörében indulhat, egy gárda pedig a BL selejtezőjében. A BL-selejtezős helyért a bajnokság 2–5. helyén végzett csapatok küzdenek majd meg a rájátszásban.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Lencse László (Ironi Kirjat Smona – Izrael, kölcsönből vissza),Nagy Dániel (Haladás, kölcsönből vissza), Jeff Silva (brazil, Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza),

Távozik/távozhat: Babos Barna (ZTE), Lencse László (Aszterasz Tripolisz – Görögország, fél év kölcsönbe), Renato Neto (brazil, Gent – Belgium), Walter Lee (spanyol, Lokeren – Belgium), Lencse László (Asztersz, Tripolisz – Görögország, kölcsönbe), Sándor György (Ittihad FC – Szaúd-Arábia), Jeff Silva (brazil, ABC FC – Brazília), Kaká (brazil, Deportivo La Coruna – Spanyolország)
Kiszemeltek: Fabio (brazil, Puskás Akadémia FC), Kleinheisler László (Puskás Akadémia FC), Nildo Petrolina (brazil, Beira-Mar – Portugália), Miguel Ángel Luque (spanyol, Puskás Akadémia FC), Zsótér Donát (Videoton U19), Vítor Gomes (portugál, Rio Ave)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik