Légióssors: továbbra is tárgyal Dzsudzsákról a PSV és a Fener

2010.06.03. 11:08
null
Amíg Dzsudzsák (7) a válogatottban játszik, addig a PSV a Fenerrel tárgyal a középpályás jövőjéről                    (Fotó: Németh Ferenc)
A Nemzeti Sport Online információi szerint Dzsudzsák Balázs szerződtetéséről továbbra is tárgyal a török Fenerbahce a magyar futballista klubjával, a holland PSV-vel, sőt egyes hírek szerint a megegyezés is megszületett a felek között, ám ezt a játékos ügyeit intéző Stars and Friends menedzseriroda cáfolta.


Korábban már beszámoltunk arról, hogy a PSV magyar válogatott középpályását, Dzsudzsák Balázst szerződtetné a török Fenerbahce. Törökországból származó hírek szerint már a megállapodás is megszületett a felek között (eszerint Dzsudzsák évi 2.5 millió euróért ír alá, a Fener pedig csaknem 7 millió eurót fizet érte a PSV-nek, miután a török klub lealkudta a 12 millióról induló vételárat), ám ezt a játékos egyik menedzsere, Vörösbaranyi József cáfolta.

„Folynak a tárgyalások a két klub között, de egyelőre nincs szó megegyezésről. Azt nem tudni, hogy az egyeztetések meddig tartanak, akár néhány napon belül is megszülethet az egyezség, de az is lehet, hogy végül nem tudnak megállapodni" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a játékosügynök.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs diplomata-útlevelét júliusban visszakapta a Külügyminisztérium

Magyar válogatott
2026.09.18. 16:45

Nem jelent meg a pénteki edzésen a Fenerbahce vezetőedzője

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 17:01

Lemondott a Fenerbahce vezetőedzője a BL-döntetlen után

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:53

Isztambuli döntetlennel tért vissza a Roma a BL-be; iksz a PSV–Sahtaron is

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 20:45

Tóth Barna meze a kívánságlistán, Dzsudzsák és a kezdőrúgó – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 23:03

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.03. 11:02

119 éves történelem: a Fenerbahce múzeumában jártunk – képgaléria

Minden más foci
2026.08.27. 09:47

Hatalmas balhé a Lyon–Feneren, verekedett a vb-ezüstérmes középpályás

Bajnokok Ligája
2026.08.27. 09:30