Légiósok: újabb Serie A-klub jelentkezett be Nagy Dominikért – sajtóhír

2019.01.06. 12:24
Olasz sajtóértesülések szerint a Fiorentinán kívül a szintén élvonalbeli Genoa labdarúgócsapata is bejelentkezett Nagy Dominikért, a Legia Warszawa magyar válogatott támadójáért, akit a Montpellier és egy meg nem nevezett orosz klub is szívesen látna a soraiban.

Az átigazolási ügyekkel foglalkozó calciomercato.it című honlap arról ír, a Genoa négymillió euró körüli összegért vásárolhatná meg Nagy Dominiket, aki a jelenlegi idényben 18 lengyel bajnoki mérkőzésen négy gólt szerzett és hét gólpasszt adott.calciomercato.it című honlap arról ír, a Genoa négymillió euró körüli összegért vásárolhatná meg Nagy Dominiket, aki a jelenlegi idényben 18 lengyel bajnoki mérkőzésen négy gólt szerzett és hét gólpasszt adott.

„Igaz a hír – felelte Nagy Dominik decemberben a bama.hu érdeklődésére, hogy a Fiorentina valóban érdeklődik-e iránta. Ugyanakkor úgy tudom, a két klub még nem tárgyalt egymással. Emellett bejelentkezett a Montpellier és orosz kérőm is van. Egyelőre nem tudom, mi lesz velem. Tízből kilencen biztosan gondolkodás nélkül igent mondanának a Fiorentinára, de én megfontolt, észszerű döntést akarok hozni. Játszani szeretnék, ez a legfontosabb számomra.”

Ha Nagy Dominiket kivásárolja 2021 nyaráig szóló szerződéséből a Genoa, akkor Petar Brlek és Krzysztof Piatek után másfél éven belül a harmadik játékos lehetne, aki Lengyelországból az olasz klubhoz szerződik. A Genoa egyébként nemcsak Nagyot, hanem Robert Gumnyt (Lech Poznan) és Szymon Zurkowskit (Górnik Zabrze) is figyeli a lengyel bajnokságból.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
23 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Spalletti al dente – készül az újabb nagy Juventus?

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 13:42

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28