Légiósok: Széthajtottak minket – Novothny a dél-koreai másodosztályról

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2019.12.10. 09:53
null
Novothny Soma ünnepel (Fotó: Puszan IPark)
Edzés megállás nélkül – ez volt a Puszan feljutásának a titka, egyben válasz arra is, hogy a Távol-Keleten milyen módszerekkel tudnak sikert elérni, árulta el a Dél-Korából hazatért Novothny Soma a Nemzeti Sportnak.


– Újra itthon!

– És már megyek is Veszprémbe! – vágta rá a huszonöt esztendős csatár, Novothny Soma, akinek a fejes gólja tette biztossá, hogy csapata, a dél-koreai Puszan a 2–0-ra megnyert osztályozónak köszönhetően feljut az élvonalba. – Magyar idő szerint szombat hajnalban volt a mérkőzés, utána ünnepeltünk, nem is keveset, volt egy csapatvacsora, majd Szöulból tizenhárom órányi repülés után érkeztem meg Budapestre.

– Nagy volt a boldogság Puszanban?
Nem is tudom elmondani, mennyire boldogok voltak a társaim, a vezetők, a szurkolók. A csapat négy éve esett ki, azóta háromszor bukott el a feljutásért vívott rájátszásban, egyszer tizenegyesekkel, a másik évben előnyt szerezve egy kiállítás miatt – szóval, ez idáig sehogyan sem akart összejönni az osztályváltás. Most sikerült, és örökre felejthetetlen élmény volt látni, hogy ez mekkora eufóriát váltott ki. Ha azt kérdezi, mi volt a kint töltött kilenc hónap legjobb pillanata, akkor amellett, hogy párommal, Rellával gyönyörű helyeket fedeztünk fel a környéken, azt mondanám: átélni a puszani focirajongók örömét.

– Márciusban érkezett meg Dél-Koreába. Ezek szerint a klubnál önre volt szükség a sikerhez?
Könnyű lenne erre igennel válaszolnom, de azért eltitkolnom sem kell. A vacsorán több játékos egybehangzóan állította, amit a sportigazgató üzenetben küldött: külföldi játékos így még nem küzdött, harcolt a klubért.

– A gólörömnél látszott, mennyire kedvelik önt...
És én is megszerettem a társaimat. Az első másfél hónap nem volt könnyű, mert Dél-Korea nagyon más világ, idő kellett a beilleszkedéshez. Több edzőtábor volt, rengeteg időt töltöttünk együtt, és nagyon kedves, segítőkész embereket ismertem meg.

– Mi volt a legnehezebb?
Megszokni az edzéseket.

– Futballistaként? A téli felkészülés után nem sokkal ment ki Ázsiába...
És mégis: európai szemmel nézve brutális edzésmunka zajlik ott. A srácok mondták, náluk ez a normális, de a mi edzőnk különösen régimódi, csak a fizikai felkészítésben hisz, így sokkal megterhelőbbek a hétköznapok, de nem a magyar szinthez viszonyítva. Annak idején Nápolyban is voltak kemény napok, de ez más kategória volt. Kétórás edzések voltak, amelyek nagy része a terhelés jegyében telt: ha szombat után a következő szombaton volt bajnoki, hétfőtől csütörtökig széthajtottak minket. Válogatott meccsek miatti szünet? Mások pihentek, mi mentünk edzőtáborba, ahol napi két edzés volt, sokszor az ágyból nem tudtam felkelni, annyira fájt mindenem.

– De meg is lett az eredménye!
– Ez igaz, mert ez az edző, Cso Dok Je vezette vissza a csapatot az élvonalba. A szervezetem könnyebben szokott hozzá ehhez, mint a fejem, az elején megesett, hogy ki kellett szállnom, mert éreztem, ebből baj lesz, viszont az is igaz, még sosem voltam ilyen jó erőben. Nem vitás, a végső siker annak az eredménye, hogy egy katonás futballistakiképző táborban éltünk.

– Edzeni itthon is szabad.
– Idehaza a bajnoki után regeneráció jön, a hét elején van egy-két erősebb edzés, de a taktikai jellegű gyakorlások, a frissítés hangsúlyosabbá válik a meccsnaphoz közelítve. A Puszannál a regeneráció és a frissítés nem létezett, csak a terhelés.

– Hogyan tovább?
– Kölcsönben voltam december végéig, a klubomnak opciós vételi joga van, kérdés, megvásárol-e. Szívesen folytatnám a dél-koreai első osztályban, jól éreztem magam, megszerettem a dolgozókat, a csapattársakat – de ez még a jövő zenéje. Március óta nem voltam itthon, jó volt hazaérkezni.

DÉL-KOREA, OSZTÁLYOZÓ AZ ÉLVONALBELI TAGSÁGÉRT
DÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS
Gjongnam–Puszan IPark 0–2
Puszan: Novothny Soma kezdőként lépett pályára, a 95. percben gólt fejelt, majd a 96-ban gólöröme miatt sárgát kapott.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik