Légiósok: Szerető iránt érdeklődik a Fradi? – „Van alapja”

Vágólapra másolva!
2019.01.08. 13:49
null
Szerető Krisztofer iránt érdeklődik a Ferencváros? (Fotó: Török Attila)
Azt követően, hogy a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor évértékelőjében megemlítette,  hogy dolgoznak egy magyar U-válogatott játékos hazacsábításán, megkezdődtek a találgatások, kiről is lehet szó. Múlt héten Szerető Krisztofer neve is megjelent, mint lehetséges kiszemelt és a játékos egyik képviselője, Schultz Levente a Nemzeti Sport Online megkeresésére reagált is a találgatásokra és beszélt a 18 éves szélső lehetséges jövőjéről.

 

„Azokra a szurkolói találgatásokra, melyek szerint Szerető Krisztofer iránt érdeklődik a Ferencváros, azt tudom mondani, van alapjuk, de semmi nem dőlt még el. Több magyar klub is érdeklődött, de más országokból is tárgyalunk klubokkal, így például lengyel csapattal is” – reagált az U-válogatott szélsővel kapcsolatos hírekre Scultz Levente játékosügynök (a Ferencváros egykori labdarúgója), aki Csepregi Györggyel közösen képviseli a fiatal futballistát. Szerető 2016-ban a Honvédtól szerződött a Stoke utánpótlásába, jelenleg az U23-as csapat tagja, 2017-ben szerepelt a magyar korosztályos válogatottal a horvátországi U17-es Eb-n.

Szeretővel kapcsolatban múlt héten először a promotions.hu írt arról, hogy akár ő is lehet a Ferencváros kiszemeltje.

„Bízunk benne, a héten eldől Krisztofer jövője, akit még másfél éves szerződés köt a Stoke-hoz, de úgy érezzük, eljött az ideje, hogy felnőttbajnokságban is bizonyítani tudjon. Ez fontos lépcsőfok lesz a pályafutásában, ennek függvényében kell döntést hozni a folytatásról. Kölcsönadás és végleges átigazolás is szóba került, mi azt szeretnénk, hogy az utóbbi opció valósuljon meg, de még erről is folynak a tárgyalások” – fogalmazott a menedzser.

Schultz hangsúlyozta, olyan csapatot keresnek, melynél Szerető felnőttek között futballozhat. A Stoke utánpótlásából egyébként épp a napokban adták kölcsön Deczki Mátét az angol hetedosztályú Hednesford Town FC-nek, ugyancsak azzal a céllal, hogy felnőttek között edződjön. Deczki és Szerető mellett Gyollai Dániel is a Stoke City futballistája.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL**
Érkezők: Ihor Haratyin
(ukrán, Zorja Luhanszk – Ukrajna), Nyikolaj Szignyevics (fehérorosz, BATE – Fehéroroszország, szabadon igazolhatóként), Marten Wilmots (belga, szabadon igazolható, legutóbb Avellino – Olaszország)
Kölcsönbe érkezők:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Szerető Krisztofer (Stoke City)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dejan Georgijevics (szerb), Julian Koch (német), Rui Pedro Couto Ramalho (portugál), Matías Ezequiel Rodríguez (argentin)

Legfrissebb hírek

Révész Attila: A Ferencváros nemzetközi szinten védekezik

Labdarúgó NB I
21 órája

A Ferencváros kisvárdai sikerével a tabella élére állt

Labdarúgó NB I
2025.12.04. 19:51

Kilencéves emlék: Molnár Gábor gólt lőtt Dibusz Dénesnek

Labdarúgó NB I
2025.12.04. 07:35

Csaknem négy hónapos szünet után állhat újra a tabella élére csütörtök este a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.12.03. 10:33

Férfi vízilabda BL: ötméteresekkel kapott ki az FTC a Bresciától

Vízilabda
2025.12.02. 22:03

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51

Ne zörögjön a haraszt! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 23:38

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 11:25
Ezek is érdekelhetik