Légiósok: kölcsönadta fiatal magyar kapusát a Stoke City

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.03. 09:39
Az angol hetedosztályban szereplő Hednesford Town FC hivatalos honlapján bejelentette, hogy május végéig kölcsönvette a Stoke City U23-as csapatának kapusát, a 18 éves Deczki Mátét.



Deczki érkezését azt követően jelentette be a klub, hogy lejárt a Stoke City U23-as csapatának másik kapusa, Joe Bursik kölcsönszerződése, és visszatért a „fazekasokhoz”. A Stoke U23-as brigádja Deczki kölcsönadása után sem maradt magyar játékos nélkül, itt szerepel ugyanis a szintén kapus Gyollai Dániel és a szélső Szerető Krisztofer is.

Deczki érkezését azt követően jelentette be a klub, hogy lejárt a Stoke City U23-as csapatának másik kapusa, Joe Bursik kölcsönszerződése, és visszatért a „fazekasokhoz”. A Stoke U23-as brigádja Deczki kölcsönadása után sem maradt magyar játékos nélkül, itt szerepel ugyanis a szintén kapus Gyollai Dániel és a szélső Szerető Krisztofer is.

Deczki ügynökei, Csepregi György és Schultz Levente a Nemzeti Sport Online megkeresésére megerősítették a kölcsönadást.

A május elején 19. életévét betöltő korábbi U17-es válogatott Deczki még 2016 nyarán igazolt a DVSC akadémiájának növendékeként a Stoke City utánpótlásába, ahol azóta fokozatosan egyre feljebb halad a ranglistán, az U23-as csapat után most egy felnőttcsapat jelenti a következő lépést.

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34