Légiósok: Szalai Ádám elárulta, mit kíván a 2019-es évre

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2018.12.27. 09:17
null
Szalai Ádám szándéka, hogy a legmagasabb szinten folytassa a pályafutását (Fotó: Török Attila)
Túl a kétszázadik fellépésen a Bundesligában, csapatkapitányi karszalag a válogatottban, szép emlékek, fájó pillanatok – évértékelés Szalai Ádámmal, a Hoffenheim magyar csatárával.

 

– Összesen csaknem ötven tétmérkőzést játszott kétezertizennyolcban a Bundesligában, a Német Kupában, a Bajnokok Ligájában és a válogatottban. Mondhatjuk, hogy az idei volt pályafutása egyik legmozgalmasabb éve?
– Abszolút – válaszolta a Nemzeti Sportnak Szalai Ádám, a német élvonalbeli Hoffenheim 31 esztendős, 52-szeres magyar válogatott középcsatára. – Klubcsapatommal minden várakozást fölülmúlva bronzérmesek lettünk a Bundesligában, a Hoffenheim így először szerepelhetett a Bajnokok Ligája főtábláján az ősszel, a válogatottban pedig csapatkapitány lehettem.

– Tudja, hány gólt szerzett az idén?
– Nem foglalkoztatnak a statisztikák. Miért, hányat?

– Tizennégyet.
– Kár, hogy nem lőttem még egyet a Bundesligában, mert akkor már elértem volna az ötven gólt a német élvonalban. De majd jövőre megszerzem!

Szalai Ádám (balra) öt gólt szerzett a válogatott 2018-as meccsein (Fotó: Meder István)
Szalai Ádám (balra) öt gólt szerzett a válogatott 2018-as meccsein (Fotó: Meder István)

– Egy másik mérföldkövet mindenesetre elért: december elsején a Schalke ellen elkönyvelte pályafutása kétszázadik Bundesliga-fellépését.
– Amire nagyon büszke vagyok. A kispesti salakpályáról indulva jutottam el a világ egyik legerősebb bajnokságába, januárban lesz kilenc éve, hogy bemutatkoztam a Bundesligában, azóta folyamatosan ott futballozom. Számomra ez a pályaív álomszerű, sokkal többet ér és jelent a szerzett gólok számánál. A kívülálló csak azt látja, hogy ennyit vagy annyit játszom a bajnokságban, de én tudom, mennyi munka van abban, hogy egyáltalán esélyem legyen pályára lépni. Megfelelő teljesítmény és hozzáállás nélkül nemhogy megragadni, eljutni is lehetetlen egy-egy európai topligába. Mindenkinek a saját kezében van a sorsa, s mindenkit az elvégzett munkája minősít.

A kiállításról
A Bajnokok Ligája-csoportkör ötödik fordulójában az ukrán Sahtar Donecket fogadta a Hoffenheim. Az első félidőben itt is, ott is két gól született, a második játékrész elején aztán emberhátrányba kerültek a hazaiak: Szalai Ádám az 58., majd a 60. percben is sárga lapot kapott. A Sahtar a 92. percben gólt szerzett, így 3–2-re megnyerte a mérkőzést.
„A labdarúgásban mindig is voltak és lesznek megkérdőjelezhető döntések, az első szabálytalanságom szerintem nem ért sárga lapot – emlékezett vissza a szóban forgó BL-meccsre a magyar csatár. – Ami a másodikat illeti, nos, a játék hevében egyáltalán nem volt a fejemben, hogy már van egy sárgám, az egyik Sahtar-játékos a mezemet rángatta a szerelési kísérletem előtt, becsúsztam, s megkaptam a második lapot. Sajnálom, hogy így alakult.”

– Említette, hogy a Hoffenheim először szerepelhetett a BL-csoportkörben. Hogyan élték meg, hogy a Manchester City, az Olympique Lyon és a Sahtar Doneck mögött az utolsó helyen zártak a csoportjukban? A hat mérkőzésen tizenegy gólt szereztek, viszont tizennégyet kaptak...
– Voltaképpen papírforma-eredmény született, mert a sorsoláskor tisztában voltunk vele, hogy rendkívül erős csapatokkal kerültünk össze. Ettől függetlenül úgy érzem, jó néhány pont bennünk maradt, negyedik hely ide vagy oda, összességében jó teljesítményt nyújtottunk a legrangosabb kupasorozatban.

– Hogyan értékeli a válogatott szereplését a Nemzetek Ligájában?
– A mai napig fáj az első, finnországi mérkőzés elveszítése, az, hogy nem sikerült megragadnunk a kínálkozó lehetőségeket. A görögöket és az észteket megelőztük a csoportban, kár, hogy a finneket nem sikerült. De márciustól új verseny kezdődik, az Európa-bajnoki selejtező, úgyhogy maradt még remény a kijutásra, egyúttal arra, hogy Budapesten játsszon Eb-meccset a válogatottunk.

– Horvátország, Szlovákia és Wales is a mi selejtezőcsoportunkban szerepel, nem lesz könnyű...
– Senki sem hiheti, hogy az lesz, elvégre a magyar válogatottat a negyedik kalapból húzták, ennélfogva nem is kerülhettünk könnyű csoportba. De biztos vagyok benne, hogy odatesszük magunkat a selejtezőben, mert felejthetetlen élmény lenne Magyarországon, a magyar emberekkel együtt ünnepelve Eb-mérkőzést játszani.

– Visszatérve a klubcsapatához: június harmincadikán lejár a szerződése a Hoffenheimnél. Motoszkál már a fejében a hogyan tovább?

– Igen, időnként eszembe jut, ez szerintem természetes. Sohasem voltam szabadon igazolható labdarúgó, egész karrierem során mindig élő szerződéssel rendelkeztem. A helyzetem bizonyos szempontból egyszerű, mert a saját a kezemben van a sorsom, én tehetem a legtöbbet annak érdekében, hogy a nyarat követően is európai topligában futballozhassak. Harmincegy éves vagyok, sikeréhes és motivált, feltett szándékom, hogy a legmagasabb szinten folytassam a pályafutásomat.

A  Hoffenheim magyar légiósa (28) az ősszel a Manchester City játékosaival  is összecsapott a Bajnokok Ligájában (Fotó: Török Attila)
A Hoffenheim magyar légiósa (28) az ősszel a Manchester City játékosaival is összecsapott a Bajnokok Ligájában (Fotó: Török Attila)

– Sportszakmailag mit kíván kétezertizenkilencre?
– Legalább olyan eredményes évet, mint amilyen ez volt. Szerencsére elkerültek a sérülések, semmi sem zavarta meg a felkészülésemet, a Hoffenheimnél és a válogatottnál is számoltak velem, a nemzeti csapatban csapatkapitány lehettem, amire szintén nagyon büszke vagyok. Szóval, legyen egészség, legyen sok munka – és mi más is lehetne a harmadik kívánságom, ami valójában az első és legfontosabb: az Európa-bajnokságra jutás a magyar válogatottal!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik