A vezér egyénisége – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2018.12.27. 00:27

Amikor 2013-ban a 8–1-es vereséggel végződő holland–magyar labdarúgó vb-selejtezőt követően Szalai Ádám kifakadt, feltettem magamnak a kérdést: vajon mire viszi a honi futballt és különösen az utánpótlásképzést súlyos kritikával illető, egyébként már akkor is a Bundesligában játszó fiatalember, aki részben maga is az általa kritizált rendszer terméke? Gyorsan tegyük hozzá, nem a mondanivaló tartalmát, hanem az időzítést rótták fel Szalainak, tudniillik az Andorra elleni tétmérkőzés előtt ragadta magához a mikrofont.

Nos, 2018 telén a Hoffenheim 31 éves csatára elmondhatja magáról, hogy egy híján ötven gólt szerzett a Bundesligában, nem mellesleg a kontinens egyik legerősebb bajnokságában túl van a 200. mérkőzésén, csupán Dárdai Pál és Lisztes Krisztián előzi meg e tekintetben. A német bajnokságban harmadik helyen végző csapata pedig a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt.

Ahogyan az 52-szeres válogatott fogalmazott, mindenkinek a saját kezében van a sorsa, továbbá azt is bebizonyította, hogy a hiányos képzés felnőttkorban részben pótolható. Lehet, hogy a fizikai paraméterekben már nem lehet számottevő fejlődést elérni, de az akarati és mentális tényezők nem elhanyagolhatók. Nem véletlen, hogy Dzsudzsák Balázs távollétében a szövetségi kapitány, Marco Rossi rá bízta a csapatkapitányi tisztséget. Tegyük hozzá, nevezetes kifakadását követően már a 2016-os Eb-részvételt kiharcoló együttesnek tagja volt, továbbmegyek, a kontinensbajnokságra vezető úton és magán az eseményen is markáns teljesítményt nyújtott. Abszolút érthető, hogy Bernd Storck miért ragaszkodott a személyéhez, s nem volt ez másként korábban, Dárdai Pál szövetségi kapitánysága alatt sem. A Hertha jelenlegi szakvezetője szerint ha gyengébben is megy neki a játék, akkor is leköt két védőt. Már csak azért is, mert benne van a gól.

Időközben a visszavonuló Gera Zoltán távollé-tében és az utóbbi időben a válogatottban kevésbé maradandót alkotó Dzsudzsákot pótolva Szalai Ádám válogatottunk vezéregyéniségévé nőtte ki magát. Rajta kívül alig vannak, akik megállják a helyüket a külföldi bajnokságokban, de arról nem a magyar légió egyik legkarakteresebb játékosa tehet – másik a szintén a Bundesligában szereplő Gulácsi Péter –, hogy a minőségi bajnokságban játszók tábora liliputivá zsugorodott. Az elvárások viszont legalább akkorák, mint Gera és a fénykorát élő Dzsudzsák idejében. A megvalósításhoz nélkülözhetetlen egy vezéregyéniség.

Szalai Ádám.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik