Légiósok: Pintér szerződést bontott a Real Zaragozával

Vágólapra másolva!
2013.08.09. 16:32
null
Pintér Ádám (balra) Falcaóval is harcolt a spanyol bajnokságban (Fotó: Reuters, archív)
A spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Zaragoza a hivatalos honlapján közölte, hogy közös megegyezéssel felbontották Pintér Ádám még egy évig érvényes szerződését. A magyar válogatott légiós ezáltal szabadon igazolhatóvá vált.

„A Real Zaragoza augusztus 9-én, pénteken megegyezett Pintér Ádámmal szerződésének felbontásáról. Pintér a 2010–2011-es szezonban lett a csapat játékosa, 48 meccsen lépett pályára a klub színeiben. Tovább sikereket kívánunk neki karrierje során" – olvasható a Zaragoza hivatalos kommünikéjében.

Pintér mellett Edu Oriol is szerződést bontott a Zaragozával. A 25 éves magyar válogatott védekező középpályás – aki védőként is bevethető – az MTK-ból igazolt a spanyol klubhoz, amelyben 44 bajnokin és 4 Király-kupa-meccsen szerepelt, gólt nem szerzett.

Arról egyelőre nincs hír, hogy Pintér Ádám hol folytatja a pályafutását. Korábban török és görög klubok érdeklődéséről lehetett hallani, de felvetődött a hazatérés is, hírek szerint a Videoton és az MTK volt a kérők között.

„Két napja megkeresett minket a Zaragoza, szerződéshosszabbítást ajánlott Pintérnek, ám a játékos a kedvezőtlen feltételek miatt nem fogadta el azt. Pintérnek még tartozott a Zaragoza, ám ő eltekintett ennek egy részétől, így tudtunk megegyezni a szerződése felbontásáról. Ádám első osztályú klubban szeretne szerepelni, és továbbra is külföldi csapatokban gondolkodunk” – nyilatkozta megkeresésünkre Filipovics Vladan, Pintér ügynöke.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik