Légiósok: Pintér Ádám is szóba került a Sturm Graznál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.05. 15:41
null
Pintér Ádám Ausztriában köthet ki (Fotó: Action Images)
A sportnet.at című osztrák lap értesülései szerint Pintér Ádám neve is felvetődött a Sturm Graz labdarúgócsapatánál.

 

Mint korábban megírtuk, osztrák sajtóértesülések szerint Bobál Gergely a Sturmnál köthet ki, de még van lehetőség arra, hogy Pintér Ádám is ott folytassa a pályafutását.

A grazi együttes ugyanis védekező középpályást keres, erre a posztra pedig a legfőbb esélyes Emmanuel Frimpong. A korábbi Arsenal-játékosnál nagy kérdés, hogy mit bír a térde, mivel mindkét keresztszalagját operálni kellett, valamint az sem világos, hogy a Sturm teljesíteni tudja-e az igényeit.

Gerhard Goldbrich általános igazgatónál a sportnet.at rákérdezett Pintérre, de ő úgy válaszolt, hogy Frimpong mellett valóban vannak még szóba jöhető jelöltek, például ketten Németországból is. Persze nagyon fontos, hogy az érintetteknek ne legyenek megfizethetetlen igényeik, ráadásul van idejük meghozni róluk a végső döntést.

A lap megemlíti, hogy Pintér futballozott a Zaragozában, ahol szerepelt többek között a Barcelona, a Real Madrid és az Atlético Madrid ellen is, emellett remek felépítésű játékos, aki mind a középpályán, mind középső védőként bevethető. Utóbbi poszton azonban nem igazán lenne szükség rá, mert a klub közel áll ahhoz, hogy átigazolja az Internazionale futballistáját, Lukas Spendlhofert.

A 26 éves Pintér eddig 17-szer szerepelt a magyar válogatottban, míg a legutóbbi szezont Oroszországban, a Tom Tomszkban töltötte, de a csapata búcsúzott az élvonaltól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik