Légiósok: „Őstehetség” – Nagy Dominik a legjobb igazolások között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.08. 13:41
null
Nagy Dominik négy gólt szerzett a lengyel bajnokságban tavasszal (Fotó: Twitter)
A 2x45.info nevű lengyel oldal a Legia Warszawával bajnoki címet szerző Nagy Dominikot is beválasztotta a legjobb téli átigazolások közé.

 

A Ferencváros korábbi futballistája a lengyel élvonal ötödik legjobb igazolása volt a cikk szerzője szerint.

„A Legia már a szezon elején biztossá tette az átigazolást – és milyen jól tette! A fiatal szélsőnek fél éve volt felkészülnie a rá váró kihívásokra. Bár a tavasz eleje nehéz volt számára – az első hét meccsen csak tizennyolc percet játszott –, nem sértődött meg, inkább a fejlődésre koncentrált.”

„A Cracovia elleni összecsapás jelentette az áttörést, a kezdőcsapatban kapott helyet, gólt lőtt, és a legjobb játékos volt a pályán. Később betalált a Pogon Szczecin, a Termalica és a Korona Kielce kapujába is, utóbbi a bajnoki versenyfutás szempontjából kulcsfontosságúnak bizonyult. Már most látható, hogy őstehetség, ha nem áll meg a fejlődése, a Legia sokat profitálhat belőle” – jellemezte a lengyel portál a magyar középpályást.

Nagy Dominik 12 bajnokin 626 percet játszott a Legiában, ezeken a mérkőzéseken négy gólt szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik