Légiósok: „Nikolics klubváltására jó esély van”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.02. 08:58
null
Nikolics Nemanja keveset játszott az Eb-n, ám az elismertségének így is jót tehet a nyár (Fotó: Hegedüs Gábor)
A nyolcaddöntős Európa-bajnoki szereplés következtében kinyílhatnak a határok: a nagyobb érdeklődés már most érzékelhető, a sikeres kontinenstorna után nőtt futballistáink ázsiója, ám továbbra is nagy kérdés, melyikük igazol erős nyugati bajnokságba.

 

A 23 tagú Eb-keret több mint fele esélyes arra, hogy klubot és akár országot is váltson, ám az igazi áttöréshez a magyar csapatoknak is helyt kellene állniuk a nemzetközi színtéren. Filipovics Vladan menedzser szerint labdarúgóink nagy lehetőségért dolgoztak meg az Eb-n, ám az általános előrelépéshez a hétköznapokon is kiemelkedő teljesítmény kell.

„Mindenki azt várja – köztük természetesen én is –, hogy a sikeres Európa-bajnoki szereplést követően jobb legyen a magyar futballisták megítélése, és bízzunk benne, hogy így is lesz…” – mondta a Nemzeti Sportnak Filipovics Vladan. – Én lennék az egyik legboldogabb, ha csettintésre el lehetne őket adni nyugatra, és ha már most nőne az ázsiójuk.”

„Hogy lehet-e több pénzt kérni már most néhány futballistáért? Jó kérdés. Egyelőre csak az biztos, hogy a nagyobb érdeklődés már érezhető. Sokkal többet cseng a telefonom, több helyről érdeklődnek. A piac azonban még nem lendült fel, messze az átigazolási időszak vége, nem elképzelhetetlen, hogy sokan csupán augusztusban váltanak.”

„A válogatott keretből több játékosnak is jó esélye van erősebb nyugati bajnokságba igazolni, az általam képviseltek közül Nikolics Nemanjának van erre a legjobb. Az is igaz, külföldön az edzők, menedzserek még jelenleg is azt kérdezik, hogyan fordulhatott elő, hogy a lengyel gólkirály ilyen kevés lehetőséget kapott az Eb-n… Nikolics klubváltására jók a kilátások, de Fiola Attila is váltás előtt áll, és Guzmics Richárd vagy éppen Elek Ákos miatt is kerestek már. Biztos, ami biztos, a telefonomat éjjel-nappal bekapcsolva hagyom” – nyilatkozta a menedzser.

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
12 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:36

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26
Ezek is érdekelhetik