Légiósok: Nem volt kérdés – Futács a hosszabbításról

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2018.01.11. 09:52
Eredeti megállapodását egy évvel meghosszabbítva, szerdán 2019 nyaráig érvényes szerződést írt alá a horvát élvonalban szereplő Hajduk Splitnél a súlyos térdsérüléséből lassan teljesen felépülő Futács Márkó, aki nyilatkozott is az új szerződéséről a Nemzeti Sportnak.

A 27 esztendős középcsatárral, Futács Márkóval kapcsolatban nem sokkal a szerződéshosszabbítása előtt megjelent a hír, amely szerint a splitiek még a télen elcserélhetik őt a Rijeka kötelékéhez tartozó Marin Tomasovra, az új szerződés aláírása azonban választ adott a kérdésre.

„Valójában nem is volt kérdés– mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Futács. – Engem senki sem keresett meg a Rijekától, én is csak olvastam a hírt. Jól érzem magam a Hajduknál, örömmel írtam alá 2019 nyaráig.”

Futács Márkó első horvátországi idényében együttesével bronzérmes, ő maga 18 találattal gólkirály lett, kétszer annyi gólt szerezve, mint addigi legjobb szezonjában (2013–2014, Diósgyőr). Tavaly augusztusban azonban súlyos térdsérülést szenvedett, műteni kellett a lábát, reményei szerint márciusban térhet vissza a pályára, de már újra együtt készül a csapattal.

„Február végén lesz fél éve, hogy megsérültem, addig biztosan nem játszom tétmeccsen – hangsúlyozta a háromszoros magyar válogatott csatár. – Splitbe visszatérve most kezdem el a labdás edzéseket, fokozatosan kell terhelni a lábamat, bármennyire is várom, az még odébb van, hogy tiszta erőből kapura lőjek. Ez már a második regenerációm súlyos térdsérülést követően, nincs értelme kapkodni, még ha a vártnál gyorsabb is a gyógyulási folyamat.”

A Hajduk húsz fordulót követően a második helyen áll a bajnokságban, a február elején folytatódó küzdelmeket a Dinamo Zagreb 12 pontos előnyből várja. A rekordbajnokot aligha éri utol a Split, a második hely megtartása ugyanakkor jelentős fegyvertény lenne, az Osijek két, a Rijeka három pontra van tőle.

„Jól néz ki a csapatunk, ráadásul a Horvát Kupában is remekül teljesítünk, elődöntősök vagyunk – folytatta Futács Márkó. – Kihívás lesz visszaszerezni a helyemet, mert ragyogó futballisták a vetélytársaim, de amikor ide kerültem, ugyanez volt a helyzet. Novemberben edzőváltás történt, Joan Carrillo helyét Zeljko Kopic vette át a kispadon, neki is szeretném megmutatni, mire vagyok képes éles helyzetben.”

Érdekes módon egy középpályás, jelesül a horvát Ante Erceg vezeti a házi góllövőlistát kilenc góllal, ugyanakkor a csatárok is kitesznek magukért: a portugál Hugo Almeida három, a kameruni Frank Ohandza hat, az olasz Ahmed Said hét bajnoki gólt szerzett az ősszel.

„Ahogyan az imént utaltam rá, jó játékosokkal kell versenyeznem a csapattagságért, de mi, támadók nem egyetlen helyre pályázunk, Zeljko Kopic ugyanis előszeretettel alkalmazza a kétcsatáros felállást. Minden erőmmel igyekszem visszanyerni a legjobb formámat, hogy ne legyen kérdés edzőnk számára, kit jelöl a csapatba. Akár két csatárral állunk fel, akár eggyel.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik