Légiósok: nem perel, de kicsit haragszik a fiatal magyarra

Vágólapra másolva!
2014.01.22. 12:56
Nem szándékozik pert indítani, de egy kicsit haragszik Ihrig-Farkas Sebestyénre Matej Mavric, a szlovén első ligás Koper labdarúgója, akinek a fiatal magyar légiós akaratlanul súlyos sérülést okozott tavaly nyáron.

A 34 éves Matej Mavricot abból az alkalomból interjúvolta szerdán a szlovén média, hogy óvatosan újra elkezdhette az edzéseket. A 37-szeres szlovén válogatott védő egyelőre azt teszteli, képes lesz-e folytatni a pályafutását.

A történet röviden: a tavaly augusztus 17-én lejátszott Koper–Nova Gorica (2–1) szlovén bajnoki mérkőzés hajrájában a vendégekhez csereként beálló Ihrig-Farkas Sebestyén szabálytalanul állította meg Mavricot, akit le kellett cserélni, majd kórházba kellett szállítani. (Ihrig-Farkas sárga lapot kapott, majd egy újabb szabálytalanság miatt később megkapta a pirosat is – és az ősz folyamán bajnokin már nem lépett pályára, csak kupamérkőzésen.)

„Azonnal éreztem, hogy valami súlyos baj történt, mintha villámcsapás ért volna, percekig úgy éreztem magam, mintha lebénultam volna. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor újra tudtam mozgatni a tagjaimat” – elevenítette fel a történteket az Ekipának Mavric, akinél csigolyasérülést állapítottak meg.

Voltak, akik azt tanácsolták a szlovén játékosnak, hogy indítson kártérítési pert a fiatal magyar játékos ellen, de ő ezt nem tartotta megfelelő lépésnek.

„Semmilyen körülmények között sem perelek – idézi az ekipa.org a szlovén játékost. – A labdarúgásban sok minden megtörténik, hiszen minden játékos meg akarja mutatni a tudása legjavát, és a játék hevében becsúszhat ilyesmi. Pontosan tudom, hogy bárki, akár én is kerülhetek Farkas szerepébe. Nem tekintem őt ellenségemnek, szó sincs ilyesmiről, de az eset utáni reakciója azért feldühített.”

A rutinos szlovén játékos azt nehezményezte, hogy sem Ihrig-Farkas, sem pedig a Nova Gorica nem kereste őt utóbb, hogy érdeklődjön az állapotáról, noha annak idején éveken át ő is ebben a csapatban futballozott.

„Szerintem az lett volna a rendjén való, ha legalább a sérülést okozó játékos érdeklődik a beteg állapota felől, én legalábbis így tettem volna, szerintem ennyi szakmabeli összetartás elvárható. Mivel nagyon közel lakunk egymáshoz, jóval később összefutottunk, és akkor megvolt a kérdés is, de ez már nem ugyanaz…”

A Honvéd akadémiájáról kikerült Ihrig-Farkas kölcsönben töltötte az őszt Szlovéniában, sajtóhírek szerint klubja, az olasz Parma visszarendelte őt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik