Légiósok: Nagyon jó most a légkör a válogatottnál – Bese

Vágólapra másolva!
2018.10.06. 07:05
null
Bese Barnabás (balra) jó formában és motiváltan érkezik a válogatotthoz (Fotó: Imago)
Bese Barnabás a Le Havre-ral a feljutásért küzd a francia másodosztályban, és elszántan érkezik haza a válogatott edzőtáborába.

Szövetségi kapitányi szerepvállalása óta Marco Rossi azt hangoztatja, hogy kizárólag azokra számít, akik folyamatosan játékban vannak klubcsapatukban. Emiatt sem tekinthető csodának, hogy újra meghívót kapott a keretbe Bese Barnabás, a francia második ligában szereplő Le Havre jobbhátvédje, aki alapember a feljutásért küzdő együttesben.

„Boldog vagyok itt, jól érzem magam – mondta lapunknak a 24 éves védő, aki végigjátszotta a Béziers ellen 3–2-es vereséggel végződő péntek esti bajnokit a Ligue 2-ben. – Mindig is mondtam, nekem nagyon fontos, hogy játékban legyek, örülök, hogy a szövetségi kapitánynak is sokat számít ez. Jelenleg a bajnokság élmezőnyében tanyázunk, és a legfőbb célunk, hogy az első két hely valamelyikén végezve automatikusan feljussunk a Ligue 1-be. Nem kezdtük rosszul az idényt, de túl sok a döntetlenünk.”

A hétvégi bajnokikat követően vasárnap délután találkozik a válogatott keret, hogy felkészüljön a két fontos idegenbeli Nemzetek Ligája-mérkőzésre, Görögország (péntek), majd Észtország (hétfő) ellen. Mivel a legutóbbi meccsen, a görögök 2–1-es hazai legyőzésekor végig pályán volt, Bese Barnabás okkal remélheti, hogy Athénban is szerepet kap az olasz szakvezetőtől.

„Azon vagyok, hogy így legyen, a döntés természetesen a kapitány kezében van – mondja. – Nyilván az edzésmunka alapján dől el, én mindenesetre teljes erőmmel azon leszek, hogy bizonyítsak neki. Görögország ellen szerintem a csapatnak és nekem is jól ment a játék, fontos lenne, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk. Az első meccsen, a finnek ellen nem értünk el jó eredményt, de javítottunk, ezen az úton kell tovább menni.”

A görögök elleni meccset megelőzően a Le Havre védője a Kazahsztán elleni itthoni meccsen (3–2-es vereség) viselte a címeres mezt, még Georges Leekens regnálása idején. Azóta sok változás történt a válogatottnál.

„Nagyon jó most a légkör a csapatnál, mindenki motiváltan érkezik meg a klubjától – fogalmaz. – Nyilván sokat javított a közérzetünkön Görögország legyőzése, hiszen sokan a vendégcsapatot tartották esélyesnek. De bizonyítottuk, hogy lehet még keresnivalónk a sorozatban.”

Görögországot a Groupama Arénában nézők nélküli, zárt kapus meccsen győzte le a csapat, de Athénban más lesz a helyzet: több tízezer fanatikus görög drukker előtt kell pályára lépni.

„Nem lesz könnyű meccs – folytatta Bese Barnabás. – Néhány nap különbséggel kell megint két mérkőzést játszanunk, és nem helyezhetjük egyiket sem a másik elé, mindkettő fontos, ha meg akarjuk nyerni a csoportunkat a Nemzetek Ligájában – márpedig ez a célunk.”

FRANCIA LIGUE 2, 10. FORDULÓ
Le Havre–Béziers 2–3
Az élcsoport: 1. Brest 22, 2. Metz 21 pont (19–8, 9 mérk.), 3. Lorient 21 (16–6), …7. Le Havre 16

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik