Légiósok: Nagy Dominik kemény kritikát kapott edzőjétől

Vágólapra másolva!
2017.11.29. 09:34
null
Nagy Dominik kemény kritikát kapott edzőjétől (Fotó: AFP)
Romeo Jozak, a lengyel élvonalbeli Legia Warszawa vezetőedzője nincs megelégedve Nagy Dominik hozzáállásával.

 

Mint megírtuk, Nagy Dominik egy félidőt játszott kezdőként kedden, csapata, a Legia Warszawa 1–0-s hátrányban volt hazai pályán a másodosztályú Drutex-Bytovia Bytów ellen a Lengyel Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, amikor lecserélték.

A varsóiak megtáltosodtak a szünet után, 4–2-re nyertek, így 7–3-as összesítéssel jutottak az elődöntőbe.

Az összecsapás után Romeo Jozak, a varsói együttes vezetőedzője elmondta, miért hozta le Nagy Dominiket a szünetben.

„Nem nagy titok, nem sérülés van a háttérben. Nem voltam megelégedve Nagy hozzáállásával” – idézi a legia.net Jozak szavait.

A portál a magyar támadóval kapcsolatban megjegyzi, posztján óriási a vetélkedés, jelenleg két csapattársa is Nagy Dominik előtt van a sorban, keddi teljesítménye pedig nem segített a játékos helyzetén.

A legia.net úgy véli, Nagynak a téli felkészülési időszak lehet az utolsó esélye a javításra – a 22 éves magyarnak nagyon oda kell tennie magát.

Mint ismert, Nagy Dominiket október 18-án, szerdán küldték a tartalékokhoz, Dariusz Mioduski, a Legia elnöke úgy nyilatkozott, „rosszul játszott, nem a futballra koncentrált”, ezért egyetértett Romeo Jozak edző döntésével.

A magyar válogatott szélső három hétig edzett a tartalékoknál, november 9-én térhetett vissza a felnőttcsapathoz.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik