Légiósok: Nagy Ádám újra edzésben, de még nem százszázalékos

2019.11.08. 12:50
null
Klubedzője szerint Nagy Ádám a válogatott rendelkezésére állhat (Fotó: Török Attila)
Nagy Ádám sikeres injekciókúrán van túl, s már visszatérhetett a Bristol City edzéseire – árulta el az angol másodosztályú labdarúgóklub trénere, Lee Johnson, aki arra ugyanakkor nem adott egyértelmű választ, a 24 éves labdarúgó ott lesz-e a vasárnapi, Cardiff City elleni rangadón.

 

„Napról napra jobb állapotban van, akárcsak Korey Smith – mondta Nagyról a Bristol menedzsere. – Injekciókat kapott a bokájába és ez jó katalizátor volt a gyógyulási folyamatban. Az elmúlt napokban már edzett, s nem is érzett fájdalmat, ez egyértelműen a siker jele."

„Ádám részéről napok kérdése, hogy mikor lehet újra bevethető. Arra számítok, hogy a nemzeti csapatában már rendelkezésre tud állni” – jelentette be a sorsdöntő Wales–Magyarország Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés szempontjából talán a legfontosabb dolgot a klubedző.

Nagy augusztus 17-e óta nem lépett pályára a Bristolban, a magyar válogatottban szeptemberben Szlovákia ellen futballozott legutóbb. Akkor – mint utólag Marco Rossi szövetségi kapitány is elismerte – nem volt százszázalékos formában, s teljes felépülését alaposan vissza is vetette a megerőltetés. A Bristolnál kritizálták is emiatt a magyar válogatott stábját.

„Nem a legtapasztaltabb játékos, még nem élt meg olyan sok mindent a karrierjében. A szenvedélye vitte előre a hazájáért, Magyarország pedig olyan helyzetben van, hogy közel áll a kvalifikációhoz. Minden mérkőzése egy-egy kupadöntővel ér fel, így megértem, hogy miért vállalta a játékot. Volt erről egy beszélgetésünk. Vele is és a válogatott stábjával is. Jeleztem a csalódottságomat. De ezen már túl vagyunk. Nem haragszunk. Ezt is megtapasztaltuk és jövőben ezt a tapasztalatot is figyelembe véve dolgozhatunk mind” – tekintett előre Johnson, aki szerint a Szlovákia elleni játék 6-8 héttel vetette vissza Nagyot a felépülésben.

AZ E–CSOPORT PROGRAMJA
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 7 4 2 1 14– 6 +8 14
2. MAGYARORSZÁG 7 4 3 8– 9 –1 12
3. Szlovákia 6 3 1 2 10– 8 +2 10
4. Wales 6 2 2 2 6– 6 0 8
5. Azerbajdzsán 6 1 5 5–14 –9 1

 

Legfrissebb hírek

Nagy Ádám: Ez nem volt hollywoodi filmszerű

Európa-liga
2026.08.05. 23:44

Nagy Ádám a vezérszerepről, a kritikákról és az Európa-ligáról – videós interjú

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 18:47

Nagy Ádám ma már örül, hogy tizenkét évesen nem adta fel

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:58

A 10-es mez: „a 88-szoros válogatottat inkább fanyalgás fogadja…”

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 08:43

Nagy Ádám visszatért a Ferencvároshoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 12:02

Nagy Ádám már a Vasas ellen pályára léphet a Ferencvárosban – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.07.30. 21:13

Nagy Ádám már nagyon közel a Ferencvároshoz való visszatéréshez – sajtóhír

Légiósok
2026.07.28. 12:02

Nagyszombatban játszik Ukrajnával a magyar válogatott – hivatalos

Magyar válogatott
2026.07.20. 11:29