Légiósok: Mervó kapufával mutatkozott be a Wroclawban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.19. 19:51
null
Mervó Bence jó játékkal debütált új klubjában (Fotó: slaskwroclaw.pl)
Mervó Bence kezdőként debütált a lengyel élvonalbeli Slask Wroclawban, amely hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott a Ruchhal.

 

A tavalyi U20-as világbajnokságon ezüstcipős támadó 2015. május 17. óta először játszott felnőttbajnoki mérkőzésen. Mervó a télen a svájci Siontól szerződött a Wroclawhoz, a legutóbbi fordulóban padozott, most a kezdőcsapatban kapott helyet, és a 87. percig a pályán volt.

A Slask hivatalos honlapjának tudósítása szerint Mervó az első perctől kezdve kifejezetten jól futballozott, az egyik lövése a kapufát találta el. Mervónak több próbálkozása volt, de nem szerzett gólt, csapata pedig gól nélküli döntetlent ért el.

Gosztonyi András, a Wroclaw másik magyar légiósa sérülés miatt nem volt a keretben.

LENGYELORSZÁG, 28. FORDULÓ
Slask Wroclaw–Ruch 0–0

KATAR. A Németh Krisztián végig soraiban tudó al-Garafa hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az al-Karitijattal. Az al-Garafa sorozatban hatodik bajnokiján maradt veretlen. A magyar válogatott támadónak ez volt a hetedik bajnokija új csapatában, s csupán másodszor maradt gólképtelen.

KATAR, 23. FORDULÓ
al-Garafa–al-Karitijat 1–1

ANGLIA. Tőzsér Dániel padozott a QPR-ban, amely 1–1-es döntetlent ért el a Preston vendégeként.

ANGOL CHAMPIONSHIP, 38. FORDULÓ
Preston–QPR 1–1

OLASZORSZÁG. Adorján Krisztián a kispadról nézte végig, ahogy csapata, a Novara hazai pályán 2–1-re kikapott a Baritól. A Novarában a volt Honvéd-játékos, Davide Lanzafame sem állt be a padról.

OLASZ SERIE B, 32. FORDULÓ
Novara–Bari 1–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik