Légiósok: megszólalt az edző, újabb jel Mervó távozására

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.07. 08:27
A lengyel wroclaw.wyborcza.pl beszámolója szerint a Slask Wroclaw szeretné megrövidíteni Mervó Bence kölcsönszerződését, és a helyére új támadót szerződtetne.

A magyar futballista az eddig lejátszott húsz fordulóban tizenegy bajnokin jutott lehetőséghez, gólt azonban nem szerzett – igaz, a Lengyel Kupában egyszer eredményes volt. Az utolsó őszi fordulót követően a vezérkar menesztette a 12. helyen álló csapat vezetőedzőjét, így Mervó Mariusz Rumak helyett már Jan Urbannak igyekszik bizonyítani.

Bár a lengyel szakember a felkészülési időszakban megadta a lehetőséget a magyarnak a bizonyításra, nyilatkozatában mégis arról beszélt, hogy a támadósor megerősítésén dolgoznak, ami előrevetítheti Mervó távozását.

„Szeretnénk erősíteni. Jól jönne egy vetélytárs Kamil Bilinskinek, mivel Mervó és Idzik még fiatalok, nem okolhatóak a jelenlegi helyzetért. Ami Mervót és a kölcsönszerződése lerövidítését illeti: változhat a jelenlegi helyzet, több lehetőség is fennáll” – mondta a wroclaw.wyborcza.pl-nek Jan Urban vezetőedző.

Kérdés, hogy a több lehetőség közül melyik valósul meg. A lengyel lap korábbi információi szerint a wroclawiak és a magyar támadót kölcsönadó svájci Sion között megszakadtak a már-már eredménnyel kecsegtető tárgyalások a kölcsönszerződés lerövidítése ügyében, így ez már nem tűnik valószínűnek. Lehetséges megoldásként felvetődött a Haladás is – a hazatéréséről szóló híreket Mervó sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta.

„Olvastam Mészöly Géza nyilatkozatát, de csak annyit mondhatok, hogy a Slaskhoz köt a szerződésem – mondta korábban a Nemzeti Sportnak a tavaly a svájci Siontól Wroclawba kölcsönadott Mervó Bence. – A Haladás vezetőedzőjével egyébként a mai napig jó a viszonyom, sohasem felejtem el, hogy ő adott nekem lehetőséget az utánpótlás-válogatottnál, az akkori másodedzővel, Pisont Istvánnal együtt végig bíztak bennem, én pedig éltem a lehetőséggel. De nem tudom, dolgozunk-e még együtt a jövőben.”

Mervónak 2019-ig szerződése van a Sionnal, a svájciaknál azonban rövid távon sem az első csapatban, sem az U21-ben nem lenne garantált játéklehetősége.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik