Légiósok: megsérült Szoboszlai Dominik, ennyit kell kihagynia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.20. 09:39
null
Megsérült Szoboszlai Dominik (Fotó: Török Attila)
Bokasérülést szenvedett Szoboszlai Dominik, a Red Bull Salzburg magyar utánpótlás-válogatott labdarúgója.

 

A jelenleg tétmeccseken a Salzburg fiókcsapatánál, az FC Lieferingnél futballozó Szoboszlai sérüléséről a Salzburg a hivatalos honlapján számolt be – a portál úgy fogalmaz, hogy a 17 esztendős középpályásra „hosszú kihagyás vár”.

Az osztrák média úgy tudja, hogy Szoboszlai Dominik bokájában elszakadt az egyik ínszalag, ez okozza a problémát.

A Nemzeti Sport Online megkeresésére Esterházy Mátyás, Szoboszlai menedzsere megerősítette a sérülés tényét, ugyanakkor hozzátette, hogy a középpályás körülbelül egy bő hónap múlva már ismét társaival lehet.

„Dominik az edzésen szenvedett sérülést, de a tréninget ezt követően még végigcsinálta. Azóta kiderült, hogy a bokájában a legkisebb szalag szakadt el, nincs nagy baj, de pihennie kell. Az orvosok szerint egy bő hónap múlva visszatérhet.”

A fiatal tehetség a néhány hete elkezdődött idényben eddig két összecsapáson lépett pályára a Liefering színeiben, ezeken kétszer volt eredményes, emellett kiosztott egy gólpasszt is.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Minden megvan hozzá, hogy egy ilyen meccset három ponttal zárjunk

Angol labdarúgás
20 órája

Tovább botladozik a Liverpool, nem tudta megverni a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2025.12.03. 20:54

Ez már a nagy fordulat? A Liverpool két góllal nyert Londonban

Angol labdarúgás
2025.11.30. 17:23

Szoboszlai Dominik veszélyes csapat ellen segítheti a Liverpool talpra állását

Angol labdarúgás
2025.11.30. 11:01

A második félidőben jött az olasz henger, a Bologna leiskolázta a Salzburgot

Európa-liga
2025.11.27. 23:08

Hiába Szoboszlai gólja, a PSV három góllal győzött az Anfielden a BL-alapszakaszban

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 23:00

Arne Slot biztosan pályára küldi Szoboszlai Dominikot a BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 09:58

Kerkez Milos: Össze kell tartanunk, segítenünk kell egymást

Angol labdarúgás
2025.11.24. 21:10
Ezek is érdekelhetik