Légiósok: Korhut Mihály 2021-ig szóló szerződést kötött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.29. 10:41
A 28 éves válogatott védő, Korhut Mihály 2021 júliusáig meghosszabbította szerződését az izraeli bajnok Hapoel Beer-Sevával – adta hírül a játékost képviselő Center Sport menedzseriroda.

Korhut Mihály 2016 nyarán szerződött a Hapoel Beer-Sevához, mellyel akkor négyéves szerződést kötött. Hamar alapemberré vált a csapatban, és fontos szerepet játszott abban, hogy tavasszal bajnoki címet nyert a klub.

Korhut többször is elmondta, nagyon jól érzi magát Izraelben, úgy véli, remek döntést hozott azzal, hogy a Beer-Sevához igazolt. A klub vezetői pedig elégedettek a teljesítményével, amit mi sem jelez jobban, mint, hogy a cseh Viktoria Plzen elleni csütörtöki, idegenbeli Európa-liga meccset követően – amit a válogatott védő végigjátszott, de csapata 3–1-es vereséget szenvedett – új, 2021 júliusáig szóló szerződést kötöttek vele – írja a centersport.hu.

Korhut Mihály eddig 45 tétmeccsen lépett pályára a Hapoel színeiben, többségüket végig is játszotta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik