Légiósok: Koman góllal búcsúztatta a szezont a Fener ellen

Vágólapra másolva!
2017.06.03. 18:02
A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 34., utolsó fordulójában Koman Vladimir csapata, az Adanaspor 3–1-re kikapott a Fenerbahcétól. Légiósunk végigjátszotta a mérkőzést, együttese gólját pedig a 6. percben ő szerezte büntetőből.

Koman Vladimirnek tétmeccsen (összesen 31 bajnokin és egy kupamérkőzésen lépett pályára) ez volt az első gólja a török csapatában, emellett egy gólpasszt jegyzett. A Fenerbahce a magyar középpályás találata után három perccel egyenlített, a 22.-ben pedig már a vezetést is átvette, majd a 91. percben megszerzett harmadik találattal végleg eldöntötte a három pont sorsát.

KOMAN VLADIMIR GÓLJA

A Fener a három pontnak köszönhetően a dobogó legalsó fokán végzett. Az Adanaspor utolsóként zárta a bajnokságot, így a következő szezont a másodosztályban kezdi.

A bajnoki címét már az előző körben bebiztosító Besiktas hazai pályán, az Osmanlispor elleni 3–0-ra megnyert meccsel búcsúzott a szezontól.

A Konyasport 2–1-re legyőző Galatasarayban utolsó mérkőzését játszotta Lukas Podolski. A német válogatott csatár Japánban folytatja a pályafutását.



TÖRÖKORSZÁG, SÜPER LIG
34. FORDULÓ

Adanaspor–Fenerbache 1–3
Adanaspor:Koman Vladimir végigjátszotta a mérkőzést, és a 6. percben büntetőből betalált.

A VÉGEREDMÉNY
1. Besiktas 34 23 8 3 73–30 +43 77
2. Basaksehir 34 21 10 3 63–28 +35 73
3. Fenerbahce 34 18 10 6 60–32 +28 64
4. Galatasaray 34 20 4 10 65–40 +25 64
5. Antalyaspor 34 17 7 10 47–40 +7 58
6. Trabzonspor 34 14 9 11 39–34 +5 51
7. Akhisar Belediye 34 14 6 14 46–42 +4 48
8. Genclerbirligi 34 12 10 12 33–34 –1 46
9. Kasimpasa 34 12 7 15 46–50 –4 43
10. Konyaspor 34 11 10 13 40–45 –5 43
11. Karabükspor 34 12 7 15 38–48 –10 43
12. Alanyaspor 34 12 4 18 54–65 –11 40
13. Osmanlispor 34 9 11 14 37–45 –8 38
14. Kayserispor 34 10 8 16 47–58 –11 38
14. Bursaspor 34 11 5 18 34–58 –24 38
16. Rizespor 34 10 6 18 44–53 –9 36
17. Gaziantepspor 34 7 5 22 30–65 –35 26
18. Adanaspor 34 6 7 21 33–62 –29 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik