Légiósok: karriertörténeti gól – egy perc kellett a magyarnak!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.19. 21:07
Varga Barnabás szombaton megszerezte első gólját az osztrák labdarúgó-bajnokságban, csapata, a sereghajtó Mattersburg 2–2-re végzett a St. Pölten vendégeként.

Varga Barnabást 0–1-nél, a 73. percben küldte pályára edzője, Ivica Vastic, és a 22 éves légiós egy perc múlva közeli lövéssel egyenlített. A Mattersburg kisvártatva a vezetést is megszerezte, de a 89. percben tizenegyesből gólt kapott, így be kellett érnie a 2–2-es döntetlennel.Varga Barnabást 0–1-nél, a 73. percben küldte pályára edzője, Ivica Vastic, és a 22 éves légiós egy perc múlva közeli lövéssel egyenlített. A Mattersburg kisvártatva a vezetést is megszerezte, de a 89. percben tizenegyesből gólt kapott, így be kellett érnie a 2–2-es döntetlennel.

A szombathelyi születésű, nyáron az osztrák negyedosztályból igazolt magyar játékosnak – aki hivatalosan a klub második csapatához tartozik – ez volt a hatodik mérkőzése az osztrák élvonalban, gólja pedig karriertörténeti: az első az első osztályban.

A Mattersburg rosszul áll a bajnokságban, de a legutóbbi négy fordulóban csak egyszer veszített, és öt pontot szerzett.

AUSZTRIA, 15. FORDULÓ
St. Pölten–Mattersburg 2–2
Rheindorf Altach–Sturm Graz 1–1
Austria Wien–Ried 2–0
Admira–Wolfsberger AC 4–1
Az élcsoport: 1. Sturm Graz 30 pont, 2. Rheindorf Altach 30, 3. Austria Wien 28, …9. St. Pölten 11, 10. Mattersburg 10

 

TÖRÖKORSZÁG. Koman Vladimir tizenegyest harcolt ki az Adanasporban, csapattársa, Magaye Gueye értékesítette is, csakhogy addigra a Besiktas már két góllal vezetett – és az éllovas végül nyert is 2–1-re. A meccset végigjátszó Komannak a hajrában volt egy ígéretes lövése, de a kapus hárított. Az Adanaspor továbbra is az utolsó helyen áll.

11. FORDULÓ
Adanaspor–Besiktas 1–2
Gaziantepspor–Konyaspor 0–3
Bursaspor–Akhisar Belediye 0–0
Osmanlıspor–Alanyaspor 2–0
Az élcsoport: 1. Besiktas 27 pont, 2. Istanbul Basaksehir 26 (10), 3. Bursaspor 21, …18. Adanaspor 6

 

BELGIUM. Köteles Lászlót egy szélen megítélt szabadrúgással becsapták a meccs elején – beadás helyett kapura ment a lövés, be is akadt –, de nem sokkal később a magyar kapus hatalmas védéssel tartotta versenyben a Waasland-Beverent. A hazaiak erőfeszítései a 88. percben kifizetődtek: tizenegyesből sikerült pontot menteniük.

15. FORDULÓ
Waasland-Beveren–Kortrijk 1–1
Genk–Eupen 2–0
KV Oostende–Westerlo 5–0
Mouscron–Gent 0–2
Az élcsoport: 1. Zulte Waregem 30 pont (14), 2. Oostende 28, 3. Gent 27, …7. Kortrijk 24, …12. Waasland-Beveren 14

 

IZRAEL. Korhut Mihály végig a pályán volt a Hapoel Beer-Sevában, amely 5–1-re kiütötte a Hapoel Haifát. Korhuték sorozatban a hatodik bajnokijukat nyerték meg, a széria során harmadszor szereztek öt gólt, és vezetik a tabellát.

10. FORDULÓ
Hapoel Beer-Seva–Hapoel Haifa 5–1
Bnei Sahnin–Asdod 0–1
Maccabi Petah–Hapoel Askelon 1–1
Maccabi Haifa–Hapoel Kfar-Szaba 2–0
Az élcsoport: 1. Hapoel Beer-Seva 25 pont, 2. Maccabi Haifa 19, 3. Maccabi Petah-Tikva 19, …10. Hapoel Haifa 10

 

HORVÁTORSZÁG. Futács Márkó kezdett a Hajduk Splitben, amely hazai pályán 1–0-ra megverte a Lokomotivát. A splitiek gólja a 61. percben született, Futácsot nem sokkal később lecserélték.

16. FORDULÓ
Hajduk Split
–Lokomotiva Zagreb 1–0
Inter Zapresic–Split 2–0
Az élcsoport: 1. Rijeka 41 pont (15 mérk.), 2. Dinamo Zagreb 36, 3. Hajduk Split 31, …7. Lokomotiva 14

 

ROMÁNIA. Bőle Lukács végig a pályán volt a CSM Iasi-ban, amely hosszú idő után pontot szerzett: pályaválasztóként gól nélküli döntetlenre végzett a pontlevonások miatt még a jászvásáriaknál is rosszabbul álló marosvásárhelyi csapat ellen.

16. FORDULÓ
CSM Iasi–Targu Mures 0–0
Concordia Chiajna–Steaua Bucuresti 1–0
Az élcsoport: 1. Steaua 33 pont, 2. Craiova 30 (15), 3. Gaz Metan 26 (15), ...12. CSM 13, 13. Targu Mures 3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik