Légiósok: Kádár Tamás Kínában folytatja – hivatalos

2020.02.28. 09:11
null
Kádár Tamás Kínában folytatja pályafutását (Fotó: Tumbász Hédi)
Az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Dinamo Kijev a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Kádár Tamás Kínában, a Santung Lunengben folytatja pályafutását.

 

Korábban beszámoltunk róla, hogy ukrán sajtóhírek szerint képbe került egy kínai együttes, azonban a koronavírus miatt meghiúsulni látszott az átigazolás.

A magyar védő helyzete hetek óta bizonytalan volt a Dinamo Kijevnél: Kádárt február elején a Dinamo második csapatához irányították, az első kerettel azóta sem készülhetett együtt. A Nemzeti Sport Online ukrán forrásokból úgy értesült, az állt a háttérben, hogy a védő összeszólalkozott a törökországi edzőtáborban a csapat vezetőedzőjével, Olekszij Mihajlicsenkóval.

A Dinamo közleményében megemlíti, a felek megállapodtak, hogy nem hozzák nyilvánosságra az átigazolási díjat. Az ukrán klub egyúttal köszönetet mondott Kádárnak, s minden jót kíván neki a folytatásban.

A Santung Luneng az előző kiírásban az 5. helyen végzett a 16 csapatos kínai élvonalban. Ebben a csapatban futballozik Marouane Fellaini és a brazil Róger Guedes is.

A koronavírus jelentette veszély miatt a kínai bajnokság rajtja csúszik, március közepéig biztosan nem rendeznek mérkőzéseket, így a magyar válogatott következő tétmérkőzése előtt Kádár Tamás tétmeccsen nem lép pályára új klubjában.

Kádár Tamás hosszú távú szerződést kötött új klubjával, egyes források szerint ez egy 2023-ig szóló megállapodást takar, illetve információk szerint hárommillió euró volt a vételára.

Base Soccer Agency on Twitter

Many congratulations to Tamas Kadar who has signed a long-term contract with Shandong Luneng Taishan F.C. in China. With thanks to @AgencyProstar for collaborating with us on the transfer



Legfrissebb hírek

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
21 órája

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 20:17

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 15:03

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 14:10

Videó: Kádár Tamás visszavonul, a Pancho Arénában búcsúzott a futballtól

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 20:46
Ezek is érdekelhetik